Nosztalgiakonceretet ad június 3-án a Puskás Ferenc Stadionban a Neoton Família, mely hivatalosan 1990-ben feloszlott. Úgy döntöttek, 25 éves évfordulójuk alkalmából ismét összeállnak, és a koncert mellé írtak két, meglehetősen nosztalgikus hagulatú számot, és kiadtak egy DVD-t is. A koncert beharangozójára és a DVD bemutatójára Tropicana Casinóban rendeztek sajtótájékoztatót, ahol átadták az általuk alapított Jakab-líra díjakat is.

"Csak annyian legyenek, mint az Omegán, és akkor hatalmas buli lesz" - mondta az egyik koncertszervező a Neoton gitárosának, 'Festetthajú' Végvári Ádámnak, miközben sorban álltak a regisztrációs pultnál. 'Festetthajú' Végvári Ádám hasonló reményeit fejezte ki, majd poénkodott egyet a recepciós kisasszonnyal, mutatós bluetooth headsetjével a fején, ami még nyilván az autóból maradt rajta, de le sem vette addig, míg nem futott egy kört a kaszinó kókadt pálmafái alatt.

Tekintse meg képeinket!
Volt ideje ismerkedni, hiszen a Tropicana Casino vendégtermében délre kiírt sajtótájékoztatót még fél egykor sem kezdték el, ami fokozta magányérzetemet, főleg hogy minden második ember lekezezett Pásztor Lászlóval, és minden első összecuppant Csepregi Évával. Szintén kellemetlenül érintett, hogy az Emlékszel még? című vadonatúj Neoton Família számot - amiben Pásztor László azt kérdezi: "emlékszel-e még, mikor Bécsbe kellett meni egy jó hamburgerért" - körülbelül tizennyolcszor játszották le egymás után. Később tudtam meg, hogy 15 év után először írt új számot a Neoton - nyilván az együttes tagjainak gyermekeiből alakult Neo Tones legnagyobb bánatára. Szar lehet, ha a szüleid ütnek ki a Mahasz-listán.

Uszítás

Aztán elkezdődött a sajtótájékoztató, és a bonyolultabb nevű együttestagokra is fény derült, hiszen Csepregi Éva és Végvári Ádám után felkonferálják Baracs Jánost, továbbá a "villámkezű Bardóczi Gyuszit, és Pásztor László kapitányt" is. A kapitány - aki egyébként egészen jól jött ki a Neoton feloszlásából, hiszen előbb a Magneoton kiadóval aratta a Zoltán Erika-sikereket, majd egészen a Warner igazgatói székéig vitte - rögtön magához is ragadta a szót és az alkalmat, hogy felvázolja a legendás együttes történetét. Röviden annyi a lényeg, hogy a fiúk '73-ban futottak össze a Kócbabákkal, akik rövidesen beléjük is olvadtak, majd Csepregi Éva kivételével pár éven belül ki is váltak belőlük. A rosszindulatú változat szerint Csepregi Éva utálta ki az együttesből előbb Fábián Évát, majd Pál Évát is - mi azonban ezt nem hisszük, hiszen láttuk Csepregi Évát élőben, és nagyon kedvesnek tűnt. Csepregi Éva amúgy nem is nézett ki rosszul ami különösen akkor tűnt fel, ha az együttes többi tagjának oldalán mutatkozott.

Fábián Éva, aki egyébként azt írja magáról honlapján, hogy bár 8 évig volt a Neoton tagja, de "igazi egyénisége a gyerekdalokban tudott kibontakozni" meglehetősen zokon vette, hogy nem hívták meg a megakoncertre, amelyen szerinte neki ugyanolyan joga van részt venni, mint Csepregi Évának. Pásztor László azonban, akinek, mint azt ő többször elmondta, saját stúdiója is van, azzal érvelt, hogy a koncertet szervező, Dream & Beauty nevű rendezőcég nem kívánja látni a Kócbabákat a színpadon. Az együttes hivatalos honlapján uszításnak nevezte a Kócbabák körüli vitát, így Pásztor László a sajtótájékoztatón sem szentelt sok időt a témának.

Nyilvános nosztalgia

Hosszan méltatta viszont együttesét, mely "Magyarország egyik legsikeresebb együtteseként 1978-tól aratta igazán nagy sikereit itthon és külföldön". Míg be nem következett a "tragédia", ahogy Csepregi Éva fogalmazott, azaz az együttes felbomlása 1990-ben. Ebben az évben halt meg Erdős Péter is, aki egészen addig a Hungaroton vezetőjeként menedzselte a Neoton Famíliát. Halála után szakadt ketté az együttes, és míg Csepregi Éva Végvári Ádámmal közösködött, Pásztor László megalakította a Magneotont.

Klikk a képre!
Azóta most írtak először közösen számot, és mint megtudtam, az a dal, amit az elején tizennyolcszor lejátszottak valójában nem egy, hanem két szám, csak egyformák. Az egyik arról szól, emlékszel-e még, mikor fiatalok voltunk, a másik meg arról, hogy de jó lenne újra fiatalnak lenni. Szerintem a nyilvános nosztalgia szomorú és társadalomromboló dolog, és már a - szintén festett hajú - Fenyő Miklósnál is furcsának tartottam, mikor nemrég "boldog éveit siratta" egy dalban, a festett hajú Végvári Ádámtól azonban most még furcsább, bár belátom, nem lehet örökké farmerról meg jampecokról énekelni. "Laci mondta, kéne írni két nótát" - avatott be minket az új Neoton Família-dalok történetébe Végvári Ádám. "Higgyék el, nem érdemtelenül dicsérgetjük, tényleg nagyon jó" - tette hozzá a kapitány.

"Mindent megoldunk"

Sokak szerint vicces és vállalható lenne, ha egy együttes közölné, azért rendez koncertet, mert pénzt akar keresni. Erre azonban továbbra is várnunk kell, a Neoton tagjai ugyanis, mint azt Pásztor László elmondta, nem akartak koncertet, de a rajongók évek óta bombázzák őket, így végül "beadták a derekukat". A június 3-iki koncert sztárvendégi lesznek a Neoton-gyerekek, azaz Pásztor Patrícia, az 1996-ban elhunyt Jakab György fia, az ifjabb Jakab György és Bardóczi Gyula dobos fia, a szintén dobos Bardóczi Gábor. "Az én kis fiam ott lesz mellettem, és úgy dobol ahogy én szerettem volna fiatal koromban. Mi ketten mindent meg fogunk tudni oldani a stadionban, aki csemegét akar tehát, jöjjön el a koncertre" - biztatta Bardóczi a jelenlévőket. A koncerten egyéként 30 dalt fognak eljátszani, a repertoárra az együttes honlapján lehet szavazni.

A koncert és az új dalok méltatása, valamint az együttes tagjairól szóló anekdoták után átadták a Jakab György emlékére alapított Jakab-líra díjakat, melyet Pásztor László elmondása alapján minden tavasszal ítélnek oda az előző év legjobb lírai szerzeményének. Idén a Hooligans együttes Játszom című száma nyerte a fődíjat, második lett Dobrády Ákos és Szekeres Adrienn duettje, a Híd a folyót, a harmadik díjat pedig Zséda vette át.

Neoton Família
A Neoton együttes 1965-ben alakult a Közgazdasági Egyetem zenekaraként, majd Neoton és a Kócbabák együttes összeolvadásaként alakult 1973-ban a Neoton Família. Első sikerüket az 1979-ben megjelent Napraforgú című albumukkal aratták, amelyen még Fábián Éva és Pál Éva is énekelt. A Neoton Família a maga idejében Erdős Péter, a Hungaroton kiadó igazgatójának révén a legjobban menedzselt magyar együttes volt, melynek következtében sokat léphettek fel külföldön is. Legnagyobb külföldi sikereiket Japánban aratták, ahol 1983-ban "Time Goes By" ("Holnap hajnalig") című dalukkal megnyerték a Yamaha Fesztivál nagydíját Tokióban. 1990-ben, Erdős Péter halála után az együtes kettévált. 1996-ban súlyos betegség után elhunyt a billentyűs-zeneszerző-énekes, Jakab György, és még ugyanebben az évben a vokalista Juhász Mari is. Két évvel később, 1998. április 24-én a Budapest Sportcsarnokban emlékkorcertet rendeztek.