A volt pornódíva Judy Nero és a Megasztárból megismert Szabó Leslie még csak kerülgetik egymást. Pedig több olvasónk többször is összefutott a párocskával, amint meghitten sétálgattak és beszélgettek egymással. Nyilvános helyre érve elengedték egymás kezét.

A Megasztár első szériájából megismert zenész-énekest, Szabó Leslie-t egyik kedves olvasónk a múlt héten kétszer is együtt látta Judy Nero-val. Először a West end egyik kávézójában egymásba merülve beszélgettek, majd rá pár napra ugyan ebben a bevásárlóközpontban a parkolóból kéz a kézben sétáltak a bejárat felé, de az épületbe beérve elengedték egymás kezét – meséli egyik olvasónk.

Judy Nero nem tagadta, valóban igazak a hírek, de nem szeretne semmit mondani addig, amíg Szabó Leslie sem beszél az ügyről. A leszbikus filmekben játszó volt pornódíva blogján is ír arról, hogy „a szerelem Harley Davidsonon érkezik”. A mostanában kicsit betegeskedő Judy Nero leírja, hogy kislányként mindig úgy gondolt az igazi pasira, hogy az egy kicsit pocakos, nap barnította bőrű, gyönyörű kezű nála idősebb férfi, aki nagymotorral jár. Judy Nero azonban soha nem gondolta volna, hogy valamikor az életben valóban betoppan az a valaki, aki egészen hasonlít a felállított ideáira. A blogján a következő bejegyzésben is megemlíti a titokzatos lovagot, akiről az olvasható, hogy hamarosan megérkezik hozzá. „úgy elmondanám! Kiabálnám…” – írja Judy Nero.

Csütörtökön újabb találgatásra okot adó feljelentés érkezet a párról, ezúttal ráadásul fotóval:

Szabó Leslie csak annyit mondott a Velvet-nek, hogy Judy Nero erotikus rádióműsorában ismerkedtek meg és csak barátkoznak. Nagyon jóban vannak, de a jövőbeli dolgokról még nem szeretne beszélni. Judy Nero jelenleg még férjezett, de Szabó Leslie heteken belül hivatalosan is elvált lesz.

Judy Nero még 2007 elején, az interneten, egy társkereső oldalon ismerkedett meg jelenlegi férjével. Tavaly augusztus környékén megtörtént az, amire senki nem számított. A pornószínésznőnek bekötötték a fejét. Judy Nero magánéletét soha nem szerette a nyilvánosság elé tárni, így az esküvője is viszonylag csendben zajlott.

Szabó Leslie feleségével négy éve ismerkedett meg és három éve házasok. Saját bevallása szerint azért ment tönkre a házassága, mert felesége, Nikolett egy teljesen hétköznapi életet élő ember, aki nem nézte jó szemmel az éjszakába nyúló koncerteket és fellépéseket. „Eleinte semmi probléma nem volt. A feleségem tudta, hogy a koncertek inkább este vannak. Sajnos azonban az elmúlt másfél évben nagyon sokat dolgoztam és a lemezkészítés minden időmet felemésztette.” Ez év áprilisában adták be a válókeresetet és hamarosan hivatalosan is szétválnak útjaik.