NF Kálmán aztán tud élni, a futógépen szexlapot olvasott. Miután NF Milán megnyerte a Nagy Fogyás kiesőinek elődöntőjét, Schobert Norbert részletesen kitért a versenyzőre is. Emlékeztetett arra, hogy NF Boginak azt ígérte, címlaplány lesz. Béres Alexandra pedig elmondta, versenyzői olyanok, mint az élsportolók.

„Biztos vagyok benne, hogy a csapatom nem fog visszahízni, mert nem kemény diétával fogytunk. Az utolsó hetekben már én noszogattam őket: nyugodtan egyél ennél többet és gyakrabban. Jókedvűen fogyott a csapatom: cigányzene, gulyás, tánc. Minden héten pizzáztunk, palacsintáztunk, néha ittunk egy kicsit. A hegyre fel tudsz menni úgy is, hogy véged van, de úgy is, hogy élvezed"- válaszolta Schobert Norbert arra a kérdésünkre, ha egy év múlva összefut a Nagy Fogyás több hónapos műsora alatt húsz, harminc, ötven kilóktól megszabadult versenyzőivel, vajon milyen látványban lesz része.

A Nagy Fogyás kiesőinek döntőjén jártunk a TV2 stúdiójában, ahol tulajdonképpen egy ötperces procedúra (a kiesett versenyők testsúlyát egymás után megmérik, és amelyikük százalékos arányban a legtöbb felesleget adta le, az megkapja a nyereményautó kulcsát) másfél órás élő show-t szerveztek reklámblokkal, Emilio és androgün háttértáncosok előadásával, könnyekkel, és hullámzó rokonsággal.

Elődöntő, képek

Már tudjuk, hogy a versenyt a csak keresztnevén ismert (ezért vezetékneveként a műsor rövidítését használjuk) NF Milán nyerte, aki a műsor után elmondta: az utolsó időkben nagy motivációt jelentett az értékes nyeremény, hogy ne hagyja abba az edzést és a diétát. Barátnője, Bogi a celebnők klasszikus elfoglaltságában, a férfimagazinos fotózásban részesülhet, Krisztina pedig minden bizonnyal hetedik gyerekét várja. A csodás eredmények láttán felvetődött bennünk a kérdés, vajon hogy néznek ki és hol tartanak ezek a remek versenyzők egy év múlva.

A mindent eldöntő mérlegelés

Milán: 148,8 kg volt - 92,6 kg lett (37,8%-os fogyás)
Anita: 101,8 kg volt - 69,0 kg lett (32,2 %-os fogyás)
Krisztina: 101,2 kg volt - 73 kg lett (27,9%-os fogyás)
Gábor: 198,9 kg volt - 149,4 kg lett (24,9 %-os fogyás)
Bogi: 92,3 kg volt - 69,8 kg lett (24,4 %-os fogyás)
Kálmán: 165,4 kg volt - 128,7 kg lett (22,2%-os fogyás)
Mihály: 128,0 kg volt - 101,6 kg lett (20,6 %-os fogyás)
Anikó: 160,5 kg volt - 133,9 kg lett (16,6%-os fogyás)

Mintha élsportolók lennének

„Erre én is kifejezetten kiváncsi vagyok. Úgy érzem, sikerült annyit átadnom, hogy a csapatomból legalább hárman nem fognak visszahízni: Anita, Milán és István biztosan tartja majd a súlyát” - mondta Béres Alexandra, akit kígyómintás empire koktélruhába öltöztettek.

A trénernő így foglalta össze az elmúlt hónapok tapasztalatait a saját fejlődése szempontjából. „Azért tudtam fejlődni, mert ilyen szituációban még nem foglalkoztam emberekkel. Nem hétköznapi helyzet, hogy megtaníthatom őket főzni, ott lehetek mindig, amikor kérdésük van, és szükségük van arra, hogy egy löketet adjak nekik. Nekem ez olyan feladat volt, mintha élsportolókkal foglalkoznék, itt mindenki annyira fanatikus. Amikor versenyeztem, bennem is nap mint nap azok a kérdések vetődtek fel, amik a műsor ideje alatt bennük.”

Bogi annyira vidám

Azt gondoltuk, a valóságshow-k ideje lejárt, inkább a tehetségkutatás megy (bár tekinthetjük ezeket a versenyzőket a saját testükből produkciót létrehozó talentumoknak, miközben együtt több mint másfél mázsa zsírt elégettek), a stúdió mégis megtelt transzparensekkel felszerelt rokonsággal, és barátokkal, akik szívesen beszéltek a kedvencükről. „Bogi mindig annyira vidám lány volt, hogy neki talán le sem kellett volna fogynia, mert boldog volt úgy is” - mondta Sandó Andrea, NF Bogi egykori kollégistatársa, aki az összes csoporttárssal együtt feljött Tatabányáról drukkolni. NF Milán unokatestvére, Dobos Attila is hasonlóan beszélt kedvencéről. „Milán mindig is vidám volt, talán csak annyi a különbség, hogy most többet mozog.”

NF Krisztina Krisztina nevű kislányától is megkérdeztük, édesanyja melyik alkata tetszik neki jobban. „Nekem tetszett régen is az anyu, de most is.” A kislány egy rózsaszín plüssvizilovat kapott a műsor animátorától, aki úgy ítélte meg, ő tapsol a legvidámabban. A lelkes animátor később egy kék plüsselefántot is elajándékozott a legaktívabbak közt. Nem részesülhetett az ajándékban Ladányi Ádám, a Mr. Gay Hungary és Keleti Györgyi, akik a már korábban vázolt okokból kicsit feszültek voltak.

Odajött kétszáz kilósan

A két tréner nagyon elégedett volt az elért eredményekkel, kérdésünkre Schobert Norbert részletesen kitért arra, melyik versenyzőnek mit ígért a műsor kezdetekor, és abból mi valósult meg.

Mindenki elégedett

„Gábor személyében kaptam egy reménytelen, szívbeteg, trombózisos, hivatalosan rokkantnyugdíjas embert. Mostanra egészséges, és fitneszedző akar lenni. Bogi gátlásos, közel 100 kilós lány volt, és azt ígértem neki: címlaplány leszel. És már meg is keresték, hogy lefotózzák. Krisztinának azt ígértem, megszabadul harminc kilótól. Megszabadult. Egy hónapja leálltam nála a kemény edzéssel, mert sejthető volt, hogy terhes. Kálmánnal egy road show-mon találkoztam először a Balatonon. Odajött kétszázöt kilósan. Kérleltem a szerkesztőket a tévénél, hogy válogassák be a műsorba, mert akkor nagyon jót fogunk nevetni a humorán. Mire elkedződött a forgatás, már 40 kilót fogyott a könyvem alapján. Ő aztán tud élni, volt, hogy a futógépen séta közben erotikus lapot olvasott. Tény, hogy nem volt a csapatomban egyáltalán egykori versenysportoló. Számomra öröm, hogy senki nem volt kórházban, senki nem állt ki a versenyből és nincs játékosom az utolsó három helyen. ”

NF Bogi ígérete keltette fel ekkor az érdeklődésünket, akitől megkérdeztük, szeretne-e playmate lenni. „Nekem igazából az volt az álmom, hogy megvalósítsam önmagam. Az, hogy egy playmate-hez fogok hasonlítani, az már csak viszonyítási alap” - fogalmazott NF Bogi, aki a felvétel után barátját, Milánt várta, mint már tudjuk, vidáman.