Nicole Richie hipoglikémiás. Legalábbis ezt állítja most magáról ő és szóvivője. Richie az utóbbi időben többször is elájult, így elő kellett állniuk valamivel, hogy eltereljék a figyelmet az anorexiáról.

Nicole Richie egészségi állapota nem túl rózsás. A hónap elején már kétszer is hidratálni kellett a színésznőt, - kórházi keretek között- mert elájult a The Simple Life című valóságshow forgatásán. Richie szóvivője most a People.com-on keresztül tudatta a világgal: a színésznő valójában hipoglikémiás és ez okozta a múltkori elgyengülését is.

Bla Bla

Szóvivője szerint folyamatos odafigyelést és koncentrációt követel Richietől, hogy állapota kielégítő maradhasson. A Vicodint zabáló celebritásnál hipoglikémiát - azaz tartósan alacsony vércukorszintet - állapítottak meg, amit vélhetően annak is köszönhet, hogy szinte alig eszik, és ha mégis ráveszi magát a táplálkozásra, akkor azt rendszertelenül teszi. Richie még októberben jelentette be, hogy részt vett egy kezelésen, mert kórosan nem tudott hízni, és állította, hogy azóta igenis gyarapodott a súlya.

Hipoglikémia
A vérben keringő cukor kórosan alacsony mennyisége. Ezt a jelenséget kezeletlen vagy nem megfelelően kezelt cukorbetegségben lehet megfigyelni. Előfordulhat nem kiegyensúlyozott táplálkozás esetén vagy bizonyos betegségekben, amelyek a cukorháztartás felborulásával járnak együtt. Tünetei az egyszerű gyengeségérzéstől egészen az eszméletvesztésig terjedhetnek.
Forrás: Házipatika.com
Nicole Richie

Mellesleg

A valóságshowk királynője az utóbbi időkben négy vagy ötször érezte magát igazán gyengének, állapota ilyenkor már az ájulás környékezte. Sokszor fél napokat töltött a lakókocsijában, mert máshogy nem tudta volna végigcsinálni a forgatásokat. Szóvivője szerint a színésznő lépéseket tett és tesz azért, hogy legyőzze ezt a betegséget. Eközben Richie és nagy barátnője, Paris Hilton tanácsadóként is dolgoznak egy egészségügyi táborban, immár ötödik éve.

Mindemellett Lionel Ritchie nevelt lányának még meg is kell jelennie április 2-án a bíróságon, hogy szembesítsék a tavaly decemberben elkövetett kábítószerrel való visszaélés vádjával. A színésznő akkor a forgalommal szemben vezetette gépjárművét Vicodin és marihuána hatása alatt.