horoszkóp

Sztároktól lopkodott De Niro takarítónője

2005.06.23. 14:37
Robert De Niro takarítónője mindent zsebre tett, ami megtetszett neki, ezért a színész feljelentette. A sztárkörökben forgolódó bejárónő már több hírességet megkárosított, lakásában felhalmozott kincsekre bukkantak a rendőrök.

Akaratán kívül került a címlapokra szegény Robert De Niro, akinek hajdani ragyogása mostanában kissé megkopott, ráadásul a bejárónőit sem tudja megfelelően megválasztani. A 35 éves Lucina Turyk-Wawrynowitz ugyanis takarítás közben zsebre vágtt néhány neki tetsző tárgyat a színész lakásában, amik véletlenül még értékesek is volt. A színész kedden tett bejelentést, hogy jómódúan berendezett otthonából elkezdtek eltűnni olyan dolgok, melyek egészen biztosan ott voltak. A takarítónő De Niro dolgait békén hagyta, inkább felesége cuccai nyerték meg a tetszését, így zsebébe vándorolt például egy 100 000 dolláros fülbevaló és egyéb ékszerek.

Kincsesbánya

Wawrynowitz egyébként bejáratos a művészvilágba, ő takarított többek között Isabella Rosselininél, és Candice Bergen amerikai színésznőnél is. Bergen azt nyilatkozta, nála is sok mindennek lába kelt, mikor Wawrynowitz 2002-ben otthonában takarított, de mivel soha nem tudta bebizonyítani, hogy a takarítónőnek köze van a dolgok eltűnéséhez, ezért nem is tett feljelentést.

A hölgyet mindenesetre most De Niro bejelentése alapján megtalálta a rendőrség és lopással, lopott tárgyak birtoklásával, valamint okirathamisítással vádolják. A nyilvánosságnak egy könnyes szemű Wawrynowitz tagadta a vádakat, aki képtelenségnek tartja, hogy 150 000 dollárt akarnak rajta behajtani a bíróságon, amely előtt pénteken kénytelen lesz megjelenni - adta hírül a New York Daily News. A rendőrök abban bíznak, számos érdekes vallomást hallhatnak még a hiányzó dolgok történetéről, a lengyel származású hölgy lakásában tett házkutatáson ugyanis soha nem látott kincsesbányára bukkantak a rendőrök.

A lány jó

A hölgy ügyvédje, Jeffrey Berman ugyanakkor azt állította, védence számos ismert sztárnál dolgozott az elmúlt években mint házvezetőnő és bébiszitter, rendkívül jók a referenciái és mindenki meg volt vele elégedve. Az ügyvéd állítólag rengeteg embert tud felsorakoztatni annak bizonyítására, hogy Wawrynowitz nem tolvaj. Robert de Niro nem nyilatkozott az ügyben, pedig az újságírók már a kilencéves fiát is megkörnyékezték, hogy kiszedjenek belőle valami információt a tolvaj néniről.