Két hete Nagy Nóra nyerte meg a Penthouse szépségversenyét, de nem szólt, hogy közben aktsorozat készült róla a Playboy következő számához. A Penthouse értetlenül áll a kínos helyzet előtt, és a két magazin azóta egymásra mutogat.

Mint arról korábban beszámoltunk, a 2004-es Miss Hungary, Nagy Nóra néhány hete részt vett a Penthouse magazin többfordulós, még tavaly indított szépségversenyén, ahol tizenhét lány közül lett a befutó. A verseny szervezői azonban nem tudtak arról, hogy a fiatal modell a döntő előtt levetkőzött a Playboynak. A Penthouse szépségkirálynője a "dakaros" Kis Sándor autóján szerepel meztelenül a nyuszis magazin áprilisi számában, ami csak a Penthouse szerint kínos. A Playboy főszerkesztője, Radnai Péter büszke arra, hogy aktosorozat készült a Playboyba a konkurens lap szépségversenyének győzteséről.

Büszkeség

"Körülbelül két hónappal ezelőtt állapodtunk meg Nagy Nórával, akiről egészen pontosan február 15-én készítettük a képeket. Még jóval a Penthouse szépségversenye előtt" - mondta el kérdésünkre Radnai Péter. "Nagyon örülünk, hogy Nagy Nóra ilyen szép eredményt ért el a szépségversenyen. Az, hogy a konkurencia is őt szúrta ki magának, csak azt bizonyítja, hogy jól döntöttünk, amikor őt választottuk" - tette hozzá. "A dolog akkor lenne kellemetlen ránk nézve, ha másodikként keressük meg Nagy Nórát. De mivel a lapunk már hónapokkal ezelőtt megállapodott vele, így semmi kínosat, kellemetlent nem érzek ebben az egészben. Jelen esetben mi csak büszkék lehetünk arra, hogy a konkurencia is felfigyelt rá" - szögezte le a főszerkesztő.

Kié Nagy?

Klikk!

A Penthouse marketing menedzsere, Sándor Mónika a Velvetnek korábban azt nyilatkozta, nem tudtak arról, hogy Nagy Nóra szerepelni fog a Playboy áprilisi számában. "Ha tudtuk volna, akkor nem indulhat a versenyünkön" - mondta Sándor, aki hozzátette, csak a verseny után néhány nappal értesültek arról, hogy a szépségkirálynő benne lesz a nyuszis magazinban. Állítása szerint a Penthouse fotósorozatot szeretett volna készíteni a szépségkirálynőről, így azonban ez már valószínűtlennek tűnik. Sándor Mónika szerint az eset nem vet jó fényt a Penthousera, mégis úgy érzi, hogy mindez inkább a Playboy és nem a Penthouse számára kínos.

"Mi ugyanis még tavaly meghirdettük ezt versenyt, amire Nagy Nóra is jelentkezett, és azt tudni lehetett, hogy döntős lett. De ha a Playboynak a Penthouse lánya kell, akkor vigyék" - szögezte le a magazin képviselője.

Nincs hiba

Nagy Nóra lapunknak elmondta, nem érzi úgy, hogy hibázott volna. Állítása szerint előre szólt a Penthouse szépségverseny szervezőinek, hogy benne lesz a Playboyban, ezért nem érti a felháborodást. "Senkinek sem tartozom elszámolással, nem vagyok én playmate. Valóban rég kész volt már az anyag, amikor a döntő volt, de nem értem, miért kell ettől hanyatt esni" - fogalmazott korábban a modell.