Tízezer embert várt Norbi a fővárosi felvonulási térre szombat délután, hogy nyilvános tornaórán égessék a zsírt. Sokan voltak, de nem elegen, pedig Kökény Mihály is eljött.
A szombat legnagyobb kérdése az volt, hogy sikerül-e Norbinak tízezer embert megmozgatnia a Felvonulási téren. Ezzel mindent el is mondtunk a szombatról.

Erősködés tovább

Lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy összejön-e tízezer ember a délutáni nyilvános tornaórára, ellenkező esetben Norbi befejezettnek nyilvánítja pályafutását. Pontosabban: "Mindazonáltal, ha nem sikerül a Hősök tornájának nevezett rekordkísérlet, Norbi más országokban folytatja munkásságát, hiszen itt amúgy is túl sok a rosszindulatú ember". (Velvet, 2005. május 21.)

"Több ezren jöttek el" - mondta el Hanzel Henrik, az esemény sajtófőnöke. "De mégis mennyien?" "Még tart az esemény, de rengetegen vannak." "Ez klassz, de összejött tízezer ember?" - erősködtünk tovább, ahogy Havas Henrik újságíró-iskolájában tanultuk.

"Annyi nem" - adta be a derekát Hanzel, de nem hagyta annyiban: "Magyarországon az a baj, hogy mindig azt nézik, mi az, ami nem sikerül, ahelyett, hogy inkább azt néznék, milyen nagydolog, hogy ebben a hőségben kijött több ezer ember."

Végső eset volt

Elszégyelltük magunkat, bár ismerünk olyanokat, akik szerint Magyarországon az a baj, hogy össze-vissza ígérgetnek hülyeségeket. Inkább az új kardioprogram részleteiről érdeklődtünk, mire a sajtófőnök azzal lepett meg minket, hogy nem ér rá, dolgozik. (Az új kardioprogramról korábban annyi kiszivárgott, hogy egyáltalán nem megerőltető, hiszen nem kell hozzá ugrálni. Igaz, délután kettőkor negyven fokos melegben a tűző napon állva is leadható egy-két kiló, de nem biztos, hogy jó helyen tapogatózunk.)

Tekintse meg képeinket!

Kénytelenek voltunk más megoldást alkalmazni, bár ehhez csak végső esetben akartunk nyúlni. Végső eset volt. A helyszínen tartózkodó tudósítónk segítségével rekonstruáltuk a történteket.

Nem hagyhatja abba

Kötelező regisztráció után lehetett a felvonulási térre bejutni. Munkatársunk az "igazi prolibuli" kifejezést alkalmazta a rendezvényre, de megróttuk érte, ez már Kövér Lászlónak se jött be. A Városliget hajléktalanjait is vonzotta a rendezvény, ahol ingyen kaphattak a Norbi termékekből.

Norbi reálisabbnak ítélte meg a helyzetet sajtófőnökénél, ő csak ezer emberről beszélt az egybegyűlteknek, de azt is hozzátette, hogy amíg egy ember is eljön a 34 fokos melegben, hogy vele tornásszon, addig ő nem hagyhatja abba. Tudósítónk a "politikusduma" kifejezést használta, de megkértük, hogy tartózkodjon a minősítéstől.

Lábemel

Mentségére legyen mondva, hogy a helyszínen volt Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízott, aki eloszlatta a mindenható államban való gyermeki hitünket: Minden egyes ilyen program sokat segít az embereken, ami azért jó, mert az állam nem tud mindenben segíteni.

Alig tudtuk kivárni, hogy gimnasztikai kérdésekben kiképzett különtudósítónk végre a kardioprogram részleteire térjen, de ismét csalódnunk kellett benne. "Olyan volt, mint egy szokásos Norbi aerobic egy délelőtti tévéműsorban. Jobbra lép, balra lép, lábemel."