A Norbi titok címmel megjelent Schobert Norbi könyve, melyből kiderül az aerobikguru titkos módszere. Itt azonban nem a könyvről, hanem az azt beharangozó sajtótájékoztatóról lesz szó.
Búcsújárás alakult ki szerda délután az A38-as hajón, melynek fedélzetére lépve először azt hittem, a Foodapest kamarendezvényén járok, annyi ételkóstolóval és prospektussal borított ételstand akadályozta a szabad közlekedést. Találgatásra adott okot, hogy miért jelent meg az eseményen annyi öltönyös férfi és kicsípett nő. Fokozatosan jöttem rá, hogy nem egyszerű sajtótájékoztatóra érkeztem, hiszen az ételstandosok valójában Norbi-szponzorok, az aerobikmester családján, menedzsmentjén és támogatóin kívül pedig több mindenki showelemként funkcionál.

Ünnepélyes hangulatú összejövetel

Az eseményen a Lazacból ismert Gianni Annoni mondta a felkonfokat, aki élőben is viccesen töri a magyart, s az ebből származó helyzetkomikum szerencsésen oldotta az esemény mesterségesen ünnepélyes hangulatát. Vagy egy óráig az volt ugyanis a fő szám, hogy minden felbukkanó vendégnek kötelezően meg kellett mondania a véleményét Norbiról, "Szerintem a Norbi" kezdettel. Természetesen mindenki hálás volt és gratulált neki saját leadott kilóiért.

Nagy fogyások

Katinka a Romanticból és Kovi, a pornófilmes voltak az élő példák Norbi "Update"-re keresztelt módszerének hatékonyságára. Színrelépésüktől kezdve amerikás felhangot kapott a rendezvény: "Tessék, itt vannak, nekik sikerült" - álltak ha nem is csontsoványan, de esztétikus külsővel az egybegyűltek előtt. Katinka 125-ről 65 kilóra, Kovi 175-ről 104 kilóra fogyott -, utóbbival ráadásul a diéta kezdete előtt egy ördögi paktum is köttetett, miszerint ha a pornós fél év alatt nem adott volna le 50 kilót, Norbinak szerepelnie kellett volna egyik filmjében. Szerencsére leadta.

A sajtótájékoztató Norbiról elmondós szakaszában egyébként nem sok szó esett a könyvről, a legérdekesebb információként kiderült, hogy Ómolnár Miklós az olvasmány ajánlójában megalkotta a "zsírbörtön" szót.

Rubint Réka 50 ezer kazettát értékesített

Nemcsak Norbit, feleségét, Rubint Rékát is érte némi meglepetés, legutóbbi videokazettája ugyanis aranykazetta lett, amiért emléktáblát kapott. Az egészet természetesen a férjének köszönte meg ő is, önmagáról pedig úgy beszélt, mint Tarzan, egyes szám harmadik személyben. Kislányuk, Lara egyébként nagyon aranyos.

A nagy megmérettetés

Végezetül szót kapott maga Norbi is, aki saját bevallása szerint már kezdte kissé kellemetlenül érezni magát, s mint mondta, "nagyon meg volt illetődve", s ha ezt előre tudja, csak a dicshimnuszok végén érkezik a helyszínre.

Beszédében elmondta, hosszú utat járt be, hiszen 16 évesen még 104 kilót nyomott, és még mielőtt aerobikguru lett volna, fagyiárusként, kertészként és nyolckeres posztos rendőrként kereste a betevőt. Aztán komoly, filozofikus hangnemre váltott, s beszédében rámutatott a legfontosabb értékekre - egészség, lelkiismeret, idő -, és arra is, hogy "jelenünk nincs, csak jövőnk van". "Ha a könyv könnyűnek találtatik, az elmúlt tizenegynehány évem is sikertelen" - húzta alá a vállalkozás jelentősségét Norbi. Végezetül még szó esett az Update módszer kifejlesztéséről, az egészséges táplálkozásról és Bill Gates-ről is, de ez mind benne van a könyvben. Vegye, olvassa el, aztán fogyjon amúgy norbititkosan!

A Norbi titok
Norbi Welness és Média Kft.
2999 forint