Schobert Norbi a Bódi-családdal összefogva úgy döntött, új alapokra helyezi a magyar fitneszkultúrát, és roma diszkót szeretne aláfestő zenének új edzőfilmjéhez. Olyat, mint például az Aranyeső. Egy vidéki zenekar ezért lopással vádolja Schobertet, mert magukat érzik a mulatós fitnesz kitalálójának, de Schobert szerint nem nyúltak le semmit, hiszen ő nem mulatós, hanem roma diszkó fitneszt csinál majd.

„Nem mulatós fitneszt csinálunk, ezt a címet a Napló adta. Nem is óhajtok belemenni a mulatós zenébe. Ennek az a neve: a roma diszkó. Mindenki bulizik rá, de csak minden második ember vallja be” – szögezi le Schobert Norbert egy, a Hajdú Online-on megjelent cikkre reagálva, amiben azzal vádolták meg, hogy most induló produkciójának ötletét egy helyi banda néhány hónappal a fitneszedző előtt már megszülte.

A Produkál Produkció cég egyik formációja hat hónappal ezelőtt készített egy mulatós fitnesz számot, és azt mondják, Schobert legújabb próbálkozása – amiben Bódi Gusztival közösen a mulatós zene hagyományait ápolva próbálják majd lefogyasztani az embereket – nem más, mint az említett dal csúnya lenyúlása.

„A mi mulatós fitneszünket azért nem tudom a Norbiéhoz hasonlítani, mert az övé nem is fitnesz. Annak tudja ön nevezni azt, hogy Margó kiskosztümben, Bódi Guszti farmerben a nappalijukban produkálja magát Norbival az élen az Aranyeső dallamára? Ez a nagy ötlet?!” – kérdi Bákai Tünde a Produkál Produkció produkciós vezetője, utalva a vasárnap a TV2 Naplójában leadott riportra Schobertről és Bódiról, ahogy közösen táncolnak.

Schobert azt mondja, új ötlete, ami Devla zsírégetés néven fut majd, nem egy igazi üzleti projekt, csupán a portfoliója szélesítéséről van szó. „Jó az, ha valami jókedvből, összefogásból és barátságból születik, nem hiszem, hogy ebből gazdagodnánk meg” – mondja Schobert Norbert. „A saját ízlésvilágán keresztül lehet megszólítani a közönséget. Hiába rakok be egy technot, ha a jászberényi anyósomat a nóta jobban feldobja. Nem szégyen levinni az egészséges életmódot vidékre. Beemelem a csárdás és a roma tánclépéseket a programba. Beteszek egy istentelen jó romazenekart” – folytatja Schobert az új projekt elméleti hátterével, és néhány technikai lépéssel.

A koreográfia a mulatós fitnesz kitalálóinál is fontos elem. „A mi mulatós produkciónk mulatós zenei alapra egy speciális, tréfás szövegű dal. Az ötletünk pedig az, hogy az emberek ne mulatós zenére tornázzanak, hanem szórakozva mozogjanak. Vagyis a mi mulatós fitneszünk alapja a szórakozva mozgás, táncra épülő speciális koreográfiákkal és egyébként a mi ötletünk nem jövő tavasszal jelenik meg, hanem néhány héten belül a boltokban lesz” – mondja Bákai.

Poénnak indult

A hivatásos edző először csak a Hal a tortán kedvéért poénkodott Bódiékkal, hogy roma diszkóra adták elő a fitneszmozdulatokat. Aztán Schobert elkezdett leveleket kapni, hogy mikorra várható az újfajta fitnesz, majd végül a Napló is megkereste. Nagyjából ekkor vált komollyá a dolog.

Nézze meg, mit vállalt be eddig Schobert!

Az egészben a legtudományosabb az, hogy az aerobicnak a csárdáshoz hasonlóan a kettőt jobbra, kettőt balra az alaplépése. Schobert szerint ebből az alaplépésből könnyen tud építkezni mind a klasszikus fitnesz, mind a folklór fele.

Szerencsére a dolog viccelődős éle sem vész el. „Az embernek legyen kedve hallgatni, nézni, az sem baj, ha megmosolyogtatja” – mondja Schobert, aki a roma diszkó mozgássort nagy költségvetésű fitnesz dvd-n szeretné forgalomba hozni, amit ha valaki megnéz, akkor a profi munka szó jut róla eszébe. Nem egy nappaliban mackóban ugrálós filmről van szó. Schobert komoly kameramozgásokat szeretne, daruzással, rendes háttértáncosokat és zenekart, valamint minimum sztereó hangzást.

„Ha rá akarom venni a mozgásra a 40-es, 50-es korú lakosságot, akkor ezt kell csinálnom” – mondja Schobert.

Mini Monó, aki már kitalálta a műfajt

„A zenekar egyszemélyes. Mini Mono néven, Mészáros László előadásában hallható az eredeti mulatós fitness dal. Mészáros egyébként évek óta zenél. Ő a mulatós fitnesz dalszövegírója, sőt, valamennyi dal szövegírója, hiszen a lemezünkön nem ez az egyetlen ötlet, ennél nagyobb durranás is lesz rajta - ígéri. Egyelőre annyit árulhatok el, hogy speciális átiratokról van szó, többnyire mulatós zenei alapra, amelyet biztos, hogy szeretni fog a közönség” – meséli a produkciós vezető a mulatós fitneszt szintén felfedező zenekarról.

A Mini Monóról azt érdemes tudni, hogy korábban Mini Duó néven működött, de Mészáros László társa nemrég kiszállt a formációból, így a duó név valóban nem lett volna praktikus a későbbiekben.