Régen elmúlt az az idő, amikor még botránynak számított egy-egy jól látható tetoválás, és ennek megfelelően csakis börtönviselt bűnözők, rosszéletű rockerek és még rosszabb életű rapperek büszkélkedtek ilyesmivel. Rendeztünk már egyszer az olvasókkal közös tetoválás-kitalálósdit, és ott terítékre került több kidekorált nyakú hölgy is. Őket nem vesszük elő még egyszer, hanem mutatunk másik hat celebet, akiknek pénzen kívül tinta is van a bőrük alatt. Ki tudja találni, hogy kik ők? A megfejtéseket az oldal alján található galéria rejti.

Bemelegítés

Első

Első feldványhölgyünket még azok is meg fogják tudni fejteni, akik nem különösebben járatosak a celebvilágban: aki tud olvasni, az valószínűleg máris nyert. Egyes számú modellünk ugyanis saját nevét tetováltatta a nyakára, talán azért, hogy azok is felismerjék, akik nem szemből közelítenek hozzá. Persze lehet, hogy egyéb praktikus megfontolások álltak a dolog hátterében, méghozzá egy bizonyos, 2002-ben megjelent nagylemez promóciója. A hölgy ugyanis csak ekkortájt írta így a nevét, pár éve visszaszokott a hagyományos írásmódhoz. Lehet, hogy nemsokára a tetoválást is átalakíttatja majd (ahogy azt tette tavaly Tóth Gabi is például)?

King, azaz Király

Második

A második delikvenst pusztán azért állítjuk most önök elé, hogy megmutassuk, milyen népszerű a névtetkó Hollywoodban. Ez a hölgy, nyilván kitalálták, nem kereszt-, hanem vezetéknevét tetováltatta magára. Kíváncsian várjuk, el fog-e harapózni ez a módi a hazai celebek körében is, lesz-e vajon "Gáspár" tetkó Bea asszony nyakán, felkerül-e esetleg a "Tóth" felirat Cannes-t kopaszon megjárt színésznőnk bőrére? Eddigi kedvenc magyar celebünk, aki nyakfelirattal büszkélkedhet, Steiner Kristóf. De neki sem a neve van a gerince fölé tetoválva, hanem egy mondat a Kis Hercegből ("Jól csak a szívével lát az ember..."), az is héberül. De térjünk vissza a hölgyekhez: rá tudja vágni Ms. King keresztnevét?

Kiváló áruk fóruma

Harmadik

Jöjjön most még valaki, aki az önkifejezést a nyaktetoválásban kívánta megvalósítani. Hogy mennyiben önkifejezés ez a vonalkód? Nos, azt nem tudjuk, mit írna ki a leolvasó a közértben, ha a hölgy befeküdne alá, azaz a csíkok jelentése rejtett - már ha egyáltalán jelentenek valamit - de figyeljék csak az alattuk levő számokat! A legelső egyes és a legutolsó hármas a művésznő szerencseszámát adják ki (13), a 9879 kombináció az illető születési dátumát (szeptember 8., 1979), a maradék számsor pedig egy olyan időpontra utal, amely a hölgy karrierje szempontjából mérföldkőnek bizonyult. Több részletet nem árulunk el, így már biztosan tudja, kiről van szó...

Csillagpor

Negyedik

Negyedik feladványunk egy olyan nő, aki szintén önmaga jelképével díszítette ki a nyaki gerinc tájékát, de ő azért még egy kicsit árnyaltabb formában dicsőíti saját magát. Hiába, egy sztárnak egy csillag dukál. Pontosabban nem is csak egy, hiszen komplett kis tejút indul ki a hölgy bal füle mögül. Ki tudja, meddig vezet lefelé ez a kacskaringós ösvény? És ami még érdekesebb: kinek a nyakát díszíti most már egy életre?

Hit, tetkó, szeretet

Ötödik

A nyaktetoválás különlegessége, hogy hosszú hajú hölgyek könnyedén elrejthetik, elég ráengedni a frizurát, és máris ennyivel is disztingváltabb lesz a megjelenés. Ötödik hölgyünket egy olyan pillanatban kapta el a lesifotós hátulról, amikor az áldozat nem volt különösebben szende hangulatában, hiszen egy jókora kontyot kanyarított hajzuhatagából, hogy ez a tetovált kereszt senki figyelmét ne kerülhesse el. (Egyébként ötös számú áldozatunk is magára tetováltatta a vezetéknevét, csak ő nem a nyakára, hanem a hátára.) Hogy az illető ugyanilyen lelkesedéssel osztja-e a kereszténység tanait, arra nem vennénk mérget, mindenesetre a vallásos szimbólumok népszerűsége a jelek szerint a tetoválószalonokban töretlen.

Idősebbek is elkezdhetik

Hatodik

Utolsó feladványunk talán a legnehezebb, ezért némi segítséget adunk hozzá. A hölgy ugyanis nem egészen illik a fenti, önmagát ha-kell-ha-nem tetoválgató generációba, jóval idősebb náluk. Mindenki csak annyira öreg azonban, amennyire annak érzi magát, és hatodik megfejtendő sztárunk nyilvánvalóan nem érzi magát annak egyelőre. Igaz, tetoválása nem is pontosan a nyakán van, hanem kicsit lejjebb, de úgy döntöttünk, hogy ennek ellenére kivételt teszünk, és most ez a különleges, ék alakú mintázat is "ér". Meg tudja mondani, hogy kinek a hátát díszíti? Ha szabad a gazda, akkor kattintson bátran alább a galériára a megfejtésekért, valamint további megfejthető nyak-arc képpárokért...

Itt vannak a nyakontetovált megfejtések! Tessék kattintani!