Nem volt túlságosan egyszerű jegy nélkül bejutnunk az Operabálra, de igazságérzetünk arra sarkallt bennünket, hogy utánajárjunk, tényleg csupa olyan mesés dolog folyik-e országunk legelitebb bálján, mint amiket az MTI jóvoltából évek óta olvashatunk róla. Ezért hátulról közelítettük meg az objektumot, hogy más szemszögből láthassuk a magyar közéletet egy csoportban.
Gerontobál
Ha valaki azt hiszi, hogy van magyar elit, annak ajánljuk, hogy jövőre surranjon be maga is, és győződjön meg arról, ami helyette van. Céltalanul fel-alá járkálás, bálfreakek, díszegyenruhások, mindenki mindenkivel, szmokingos riporterek éhező sztárok körül, karót nyelt operabarátok, magánemberként jófej politikusok, esküvői ruhás tinédzser lányok, kiéheztetett szépségkirálynő-palánták, mumifikálódott sztárok sztárügyvédeikkel, ingyen Unikum, komornyikok, egy Varnus Xavér, nyolcezer tányér és negyvenötezer pohár.
Az eddigi díszvendégeket viszonyítási alapul véve nem mondható el, hogy a bálnak romlana a színvonala. Bár a ’96-os díszpintyet, Sascha Hehnt celebritási fokozatban a tavalyi választottal, Katarina Witt-tel múlták alul, de idén javítottak. A bécsi operabálosok idén a fiatalítás és butítás jegyében Geri Hallivellel álltak elő, míg a mi isteni Lolónk tízmilliós gázsiért (ha ezt tizennyolccal szorozzuk, megkapjuk Hallivell gázsiját) nem is volt olyan rossz üzlet. Ha pedig Sophia Lorennek nem nálunk esküszik a fia, akkor állítólag ő jött volna Lollobrigida helyett. Ha tényleg ez a színvonal, akkor jövőre elhozhatnák a C3PO-t, mint szintén időtlen, bármikor elővehető sztárt.
Rajtunk kívül csak három holland nemesnek öltözött sihedernek sikerült még jegy nélkül bejutnia. Nekik úgy, hogy lenyúlták otthonról a nagypapáik háborús érdemkeresztjeit, és azokat nemesi família címereként eladva jutottak át három beengedőn és a fémdetektoros kapun, hogy végül Szellő István mellett támaszthassák a pultot, és becéző szavaikat hallják visszhangzani Butor Mónika óriási dekoltázsából.
Az úgy történt, hogy…
Mire észbe kaptak az abszurd élethelyzeteket kedvelő riportereink, hogy idén a kereszténybál után az Operabálon is szétnézhetnének, a többi sajtóorgánum elkapkodta előlünk az ingyenjegyeket. De bennünk nagyobb volt a kíváncsiság, minthogy az elutasítást kész tényként kezeljük, és biztosak voltunk benne, hogy látjuk még az idén a hetvennyolc éves Gina Lollobrigidát páholyban díszvendégeskedni.
Először a főbejáratnál próbálkoztunk bejutni egy nagyon olcsó trükkel („már voltunk bent, csak ki kellett ugranunk valamiért”), de ott egyből kiszúrták, hogy blöffölünk. Megnéztük hát, mi a helyzet az oldalsó bejáratnál. Onnan akkor se lett volna esélyünk belógni, ha mondjuk mind az öt őr figyelmét gömbvillám terelte volna el, mert az ajtó túloldalán is magasan képzett kormányőrök felügyeltek a politikusok (például Gyurcsány Ferenc, Hiller István vagy Kuncze Gábor), és más kulcsfontosságú személyek (Juhász Előd, Tahi Tóth László vagy Szenes Andrea) biztonságára.
Sajnos, nem írhatjuk le bejutásunk történetét lépésről lépésre, mert azzal esetleg bajba keverhetnénk olyanokat is, akiknek semmi közük sem volt a magánkommandónkhoz (nem, nem Pókembert). Legyen elég annyit tudni, hogy hazánk egyik legrangosabbnak mondott eseményére is be lehet lógni. Annyit már elárultunk, hogy se nem a hátsó, se nem az első ajtó a megoldás, más dimenziókban kell gondolkozniuk. Két tömött táska lévén nálunk, akciónkkal egyben ingyenes terrorcselekmény-biztossági tesztet is végeztünk. Az eredmény: könnyedén be lehetett volna vinni negyven kiló dinamitot, amivel egy ilyen fontos emberektől nyüzsgő helyen alapjaiban véve megingatható volna a politikai- és közélet mai állása.
Görög Zitáról nem esett le a bugyi
A bálon mindenki annyira jól viselkedett, hogy pár órás ottlétünk során semelyik közszereplővel nem bonyolódtunk említésre méltó élethelyzetekbe - hacsak azt nem kezdjük el találgatni, hogy vajon melyik elit vendég kötőhártya-gyulladását kaphatta el egyikünk. Őszintén megvallva nem voltunk kíváncsiak, hogy ki kinek a ruhájában, mennyiért, honnan és minek jött el a bálra. Főleg mert annyi ismert ember volt, hogy akár tíz megasztár is észrevétlenül elrejtőzhetett volna közöttük.
Felejthetetlen esemény volt, amikor Kuncze Gábornak adtunk egy cigit, Dávid Ibolyának megdicsértük az outfitjét, Görög Zitával rutinból fotózkodtunk egyet, és üdvözöltük Juhász Elődöt, mert mindig is szimpatikus volt, és már rég láttuk. De mással nem szűrtük össze a levet, becsszóra.
Kész nyereség
Lelkiismeret-furdalásunk a behatolás miatt azért nincsen, mert jó előre tudtuk, hogy a high society rendezvény öt éve nyereséges – forrás: Figyelő.net - , és ötévenként bele kell, hogy férjen egy pár, még a potyázásról is lemaradt potyariporter. A negyvenkilenc és százkilencvenhatezer forint közötti jegyek amúgy is rég elkeltek, és a kétezer vendégnek állítólag több mint nyolcvan százaléka fizetett érte.
A szervezőket (a Boavi Kft.-t) az anyagiak miatt tehát nem kell sajnálnunk, amiatt viszont volna okuk szomorkodni, hogy gerillacsapatunk férfi szekciója kijelentette: többet nem teszi tiszteletét Operabálon. Pedig úgy táncolt, akár egy James Brown génjeivel felturbózott Mick Jagger, és ezzel legalább akkora örömet okozott a vendégeknek, mint mondjuk egy liter mikrotrip.
King for a day
A terepszemle ellenére nem sikerült rájönnünk, mire jó ez az egész. Vajon minek és/vagy kinek pózolnak az emberek kényelmetlen és idejemúlt ruhákban, miért hallgatnak béna zenéket (nem a klasszikusra gondolunk, mert az jó volt), miért akarnak minden áron fiatalabbnak látszani a koruknál, és miért tesznek úgy ilyenkor február elején, mintha királyi sarjak lennének, vagy mintha az övék volna az Operaház és lennének szolgáik, ahelyett, hogy valami értelmeset csinálnának a báli hívságokra kidobott pénzzel. Reméljük, sosem fogjuk megérteni azokat, akik hajlandóak több minimálbérnyi pénzt befizetni azért, hogy éjszakára a vörös szőnyegen tökéletesen elfelejthessék, mi a valóság.