Hollywood legújabb izgalmas pletykája volt ma reggel, hogy a Hilton-lányt három nap letöltött börtönbüntetés után már akár ma is szabadon engedhetik. Mire azonban mindez kiszivárgott, kiderült az újabb hír: az örökösnő hajnalban már el is hagyta a börtönt. Ez azért nem jelenti, hogy ennyivel megúszta.

A Los Angeles-i partiszcénában fájó hiányt hagyó Paris Hiltont nem is kellett olyan sokáig nélkülözniük kis barátainak. Mire kiszivárgott, hogy az örökösnőnek esetleg még a felére csökkentett büntetését sem kell letöltenie, Hilton már otthon is volt.

A magát a hírek szerint minden éjjel álomba síró, étvágytalan Hilton ugyanis annyira jókislányi magatartást tanúsított, hogy a börtön vezetősége úgy döntött, megelégszenek háromnapi fogvatartással, a büntetését pedig háziőrizetre módosítják. Hiltont eredetileg 45 napra ítélték, amit még bevonulása előtt 23 napra csökkentettek, szintén jó magaviseletére hivatkozva. Az eredeti időszaknak tehát kevesebb mint tíz százalékát kellett ténylegesen letöltenie.

Az örökösnőnek kedden kellett volna megkezdenie büntetését, de már vasárnap hajnalban bevonult. A szabadonengedéséről szóló pletykák ma reggel kerültek a címlapokra, a Központi Büntetésvégrehajtó Intézet körül délelőtt óta fotósok és újságírók nyüzsögtek, remélve, hogy igaznak bizonyul a kiszivárgott hír. Mint most a TMZ megtudta, már ekkor is el voltak késve: egy éjszakai megállapodás értelmében Hilton már kora hajnalban elhagyta az intézményt.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ennyivel letudta büntetését: mint a kora délután tartott sajtótájékoztatón a Los Angeles-i rendőrség szóvivője, Steve Whitmore elmondta, az örökösnőt elektronikus háziőrizetbe helyezték, hivatalosan tehát továbbra is őrizetben van. Hilton tehát mától egy elektronikus karkötővel felszerelve nyugat-hollyoodi ottonában tölti büntetését, amely - nyilván a könnyítést ellensúlyozandó - negyven napra módosult.

Lemaradtunk tehát olyan, ritkaságnak számító fotókról, amelyek színes kontaktlencse és smink nélkül mutatják Hiltont. Ezeket a kiegészítőket ugyanis mellőzte a börtönben, cellatársai szerint pedig a valódi, barna szemszín és a természetes külső sokkal jobban is állnak neki: „Ugyan, kislány, semmi szükséged ezekre” – idézi egyiküket a TMZ.com.

Az örökösnő egyébként napja nagy részét egyedül töltötte, a látogatási időszakot, valamint pszichiáterével való találkozókat kivéve. Hilton állítólag még a könyvolvasásra is ráfanyalodott, az államilag finanszírozott hotdogvacsorát viszont nem volt hajlandó elfogyasztani tegnap este, helyette inkább Brad Pittel töltötte az időt: a Trója című filmet nézte tévén.