Hiába van házassági szerződés, a tizenegy év alatt fölhalmozott vagyon feleződik, és a közösen üzemeltetett cég nagyobb része is Pataky Attila feleségéé marad. Az asszony megtartja a házukat és ott neveli tovább ötéves kisfiukat.

Néhány hete robbant a botrányt: Pataky Attilát egy fiatal nővel látták kéz a kézben sétálgatni egy budapesti rock-koncerten. Eleinte az Edda frontembere úgy mutatta be a lányt, hogy az asszisztense. Hetekkel később derült ki, hogy nem egy állásról, hanem szeretői címről volt szó. Pataky Bea, Pataky Attila felesége, akkor még nem gondolkozott komolyan a válásról, ám a sok botrányból elege lett és

Pataky Bea múlt héten beadta a válókeresetet. Egybekelésük idején házassági szerződést kötöttek, amelynek egyik pontja a titoktartási kötelezettség. A lényegesebb része azonban, hogy ki mit hozott és mit visz. A házasság évei alatt megszerzett vagyon azonban nincs rögzítve az okmányban, ezért ha perre mennének, csúnya veszekedések kerekednének a vagyonmegosztásból. Ezt elkerülve a rock énekes és exfelesége peren kívül szeretnének megegyezni ősszel.

A Bors megtudta, hogy az asszony a budajenői házukat mindenképpen meg szeretné tartani. A családnak Egerben, Pécsett, Miskolcon és Kazincbarcikán is van zálogháza, melyeknek éves bevételei majdnem százmillió forint. Több autó és egyéb ingatlan is a tulajdonukban van, amiket szintén szét kell osztaniuk.

Pataky Bea - a Bors cikke szerint - a házasság alatt szerető anya, feleség, háztartásbeli és üzletasszonyként is tevékenykedett, amiért jutalmul a házasságtörést kapta. Eleinte a Pataky Attila által, 23 és fél millió forintos indulótőkével alapított Goldy Kereskedelmi és Szolgáltató KFT. ügyeit intézte, de mára 75 százalékában az asszony tulajdona a cég.

Az asszony megtartja nevét, hiszen lánykori nevét már ősidők óta nem használja. A Pataky Beáta nevet még akkor vette fel, amikor Attilával csak jártak. Az asszonyt felvették a jogi egyetemre, ahol februárban kezdi meg a tanulmányait, és reményei szerint előbb-utóbb Dr. Pataky Beáta lesz a teljes neve.