Pete Doherty a felgyülemlő feszültséget egy ártatlan hotel bútorain és elektronikai berendezésein vezette le. Az okozott kár tízezer fontra, mintegy négymillió forintra rúg.

Kat Moss szupermodell vőlegénye, aki polgári foglalkozása szerint a Babyshambles nevű együttes frontembere, tönkrevágta szállodai szobáját tegnap - állítja a Daily Star egyik riportere. A kábítószer-fogyasztó énekes épphogy visszatért kényszerpihenőjéről Portugáliából, ahol befejezte elvonókúráját, máris a londoni a Malmaison Hotel nemkívánatos vendégévé vált. A verekedő drogos, akinek a fogai is szörnyű állapotban vannak, környezetét sikeresen magához alakította.

Egy dühöngő őrült

Pete Dohertyval vasárnap kezdődtek a gondok, amikor beindította a tűzjelzőt minden ok nélkül. A manchesteri szállodának ekkor már elege volt vendégéből, akinek kedd óta biztosították szállást. Arra ők sem számítottak, hogy az énekes még aznap este a bárban verekedést kezdeményez. Ezt még viszonylag eredményesen tudta kezelni a személyzet: visszaküldték szobájába, hogy próbáljon békére lelni a négy fal között.

Mr. Mossnak valószínűleg nem hozott megnyugvást a fekete-piros alapszínű szobája, ezért először letépte az ablakot díszítő függönyöket. Később a szőnyegek széttépése és elektronikus berendezések szétverése következett. A dühöngés után vér, sminknyomok és törött üvegek borították szobát, ami a szemtanúk szerint leginkább egy háborús övezetre hasonlított. Miután összetört és megrongált minden létező kiegészítőt és bútort, az okozott kár tízezer fontra, nagyjából négymillió forintra becsülhető.

p>Ha valaki kételkedne ezek után a portugáliai drogelvonó eredményességében, joggal hihet a szálloda üzemeltetőinek, akik bizonyítékkal tudnak szolgálni arról, hogy Doherty ismét drogot fogyasztott.