Az Index Tinisztárügyi Tényfeltáró Bizottságával kiegészített Velvet Kommandó celebrityszámlálásba kezdett Pink budapesti koncertjén, de huszonötnél feladta. A Megasztár-stábot Görög Zita, Ibolya és Veronika képviselte, de láttuk Konta Barbarát is David Merlini oldalán, valamint a Barátok közt Tóniját és Noémiját. Hírességekre vadászva felderítettük a szülőmegőrzőt is, ahol azonban csak a kultúrsokktól szenvedő rezignált negyvenesekre bukkantunk: a celebrityapukák és anyukák máshol múlatták az időt.
Bár nehéz elszakadni a színpadon guminőket abúzáló Pinktől és a tangában, szinte félmeztelenül a feneküket rázó táncosnőitől (és a mindehhez lelkesen üvöltő tizenkét éves lányokból álló közönségtől), kíváncsiságunktól hajtva átverekedjük magunkat az elegáns, tisztelettudó, ámde hajthatatlan biztonságiakon a szülőmegőrzőbe.

Szülők zsúrja

#alt#
Tekintse meg képeinket!
A terem a svédasztaltól eltekintve leginkább egy tánciskola évkezdő órájára hasonlít, sehol egy asztal, a szülők a fal mellett körben elhelyezett székeken feszengenek. Szóba elegyedünk pár anyukával, kiderül, hogy még csak nem is ismerik Pink zenei munkásságát, vagy ha igen, hát nincsenek túl jó véleménnyel róla. A szülőmegőrző intézménye viszont annál jobban tetszik nekik, hiszen így nem kell végigunatkozniuk egy tinikoncertet, helyette viszont ehetnek és ihatnak, amennyit csak nem szégyellnek. Megpróbálunk célozgatni az amerikai popsztár színpadi showjának színpadi elemeire, azonban furcsa mód egyik szülő sem akarja meghallgatni a pikáns részleteket: "Jobb, ha nem tudom!" - mondják többen. Nem titkolt célunk különben, hogy enyhén kapatos felmenőkkel is beszélgessünk, de a szülőmegőrzőben nem tartanak alkoholt.

Később folyosón kóborló rózsaszín tinédzserek között fedezzük fel Bársony Bálintot, a Back II Black együttes fonott hajú szaxofonosát, aki barátaival épp a kék színben pompázó büfé felé veszi az irányt. Legnagyobb meglepetésünkre a szülői kísérettel érkező kislányokhoz hasonlóan csak sajtos perecet kér, kísérőnek pedig egy üdítőt. Bálint ezek szerint nem az a dorbézolós fajta.

Zita a magasba vágyik

Feltűnik a Megasztár háziasszonya, Görög Zita is, aki egy csapat lánnyal érkezik az Arénába. Gyors helyzetfelmérés után minden báját bevetve megpróbálja meggyőzni a morózus biztonságiakat arról, hogy mindenkinek az lenne a legjobb, ha felmehetnének az emeletre, és onnan néznék végig a koncertet. A Pa-Dö-Dö tagjai hasonló elképzelésekkel közelítették meg a securityt, de nem tudni, hogy végül sikerrel jártak-e.

A szigorú szemöldökű szabadulóművészt, David Merlinit is felfedezzük, aki Konta Barbarával mélyül el a beszélgetésben, pillanatnyilag figyelmen kívül hagyva társaságuk két másik hölgytagját. De képviseli magát az Irigy Hónaljmirigy is, valamint Megasztár Vera, Megasztár Ibolya, Pély Barnabás, akinek szombaton kérték meg a kezét, és Ex-Quimby Szilárd. Krisz Rudi is eljött, aki éppen nagyon boldog, mert leérettségizett barátnője hozzáköltözött.

#alt#
Tekintse meg képeinket!
Pink álleszbikus műsora után megállunk néhány szóra Betty Love-val, és a Hooligans együttes gitárosával, Tibivel. A Soho Party egykori énekesnőjének nagyon tetszett a koncert, szerinte egyáltalán nem volt felháborító, hogy Pink félmeztelen táncosai ott vonaglottak a tizenévesek előtt, Tibi meg kifejezetten jól szórakozott, mert egyébként nagy Pink-rajongó. "Nem túl jó nő, de van benne valami megkapó, és van stílusa" - vélekedik a huligán.

Együtt a család

Koncert előtt és után találkozunk a Barátok közt néhány szereplőjével is. Mint megtudjuk, Dósa Mátyás, a sorozat Egresi Tónija "a jó zenét szereti"; unszolásunkra Craig Davidet hozta fel példaként, de örömmel konstatálja, hogy Pink "tud énekelni". Az ifjú titán, akit Berényi Miklós is védőszárnyai alá vett, Dr. Ferenczy Orsolyát, a sorozat pszichológusnőjét, és annak tizenöt éves lányát, Noémit kísérte el. Csifó Noémit hiába kérdezzük Pink munkásságáról, "anyukája" csípőből hárítja a kérdést: "Nem vagyunk zenekritikusok" - dorgálja riporterünket.

A koncertről kifelé jövet összefutunk a sráccal, akit a színpadon táncosnői segítségével villamosszékbe kényszerített a tinibálvány. Kissé meglepődünk, ugyanis megesküdtünk volna, hogy beépített ember, mondjuk Pink fodrásza; ezt a benyomást csak erősítette, hogy a színpadon egyszerűen Tomként mutatkozott be, majd gyakorlottan rázta fejét és végtagjait a zenére. Tom(i) elmondja, hogy az előzenekar alatt táncversenyt tartottak, ott választották ki őt, amúgy táncos, és a Győri Balettben is szerepelt. Magunkban tiszteletbeli celebnek választjuk, és készítünk róla pár képet, miközben ő lelkesen pózol.