Ismét celebpóker versenyt rendeztek, mi meg végre megtudhattuk, mi is a különbség profi és hobbi pókeres között. Majka megélhetési bűnöz, OJ Sámson Las Vegasba készül, a többiek meg csak egyszerűen szórakoznak.

Újra összegyűlt celebvilág apraja nagyja, hogy összemérje póker- és ivástudását az Excalibur Casino-ban. A díszes híresembersereg képviseltette is magát serényen, hiszen már megint plazmatévét lehetett nyerni, valamint a legjobb öt játékos akkreditálta magát a június végén megrendezendő profi pókerverseny döntőjébe.

A sztárok kedves ismerősökként üdvözölték egymást, majd asztalhoz ültek, mi meg – miután ismét kiejtett minket Majka egy all in-nel – felkerestük őket, hogy nyerési és vesztési szokásaikról érdeklődjünk.

A póker és ami mögötte van.

LL Junior például barátságosan ölelgette Levy T-t és nem felejtette el megemlíteni, hogy 13 évesen a mostanában komolyzenét játszó zenész előtt játszott, valamint, hogy ezzel indult a fergeteges karrierje. Aztán elmesélte, hogy élete legnagyobb bukása százezer forint volt kártyán, és négyszázezret nyert ruletten. Ráadásul, mit ad isten épp az Excaliburban.

„Presszók és kaszinó mellett nőttem fel, persze hogy lekeveredtem néhányszor, de valójában nem fogott meg a szerencsejáték” - mondta. - „Tíz-húsz rongyig még eljátszogatok, de nem szabad komolyan venni. Sose hallottam olyanról, aki ebből gazdagodott volna meg.”

Nézze meg képeinket!

A rapper az itt a piros, hol a pirosban és a snapszerben hisz és azt vallja, hogy ő nem komoly kártyás. Levy T ellenben imádja a Texas Hold'em-et, hiába ellenkezik a világnézetével. „Nagy Korda rajongó vagyok, mindig nézem a közvetítéseit és nagyon remélem, hogy idővel egyre több magyar játékost is láthatok majd világversenyeken” - álmodozott egy nyerőgépnek dőlve. - „Sajnos jelenleg semmi időm nincsen gyakorolni, pedig ez ugyanolyan sport, mint az összes többi. Az amatőrök csak buknak.

Aztán elmondta, ő valójában soha nem volt nagy szerencsejátékos, csak aprópénzben játszik és bár szívesen jár pókerklubba, azért a golfozást jobban élvezi. Rajta kívül a műsor egyik házigazdája, OJ Sámson is nagy golfozó, ő három évet adott magának, hogy megtanuljon pókerezni, akkor ugyanis ki akar jutni Las Vegasba, egy igazán komoly versenyre.

„Igazi pénznyereményem még nem volt, a legnagyobb erkölcsi bukásom pedig az, hogy nem nyertem meg a BPO-t (Budapest Poker Open), viszont a Kártya Magazin pókerversenyét igen, és annak nagyon örültem” - mesélte. - „Nem kell mindig kaviár, a szakmai előrelépés a legfontosabb.”

Majka szerelmei

Hát az ő nézeteit biztos nem vallja az este másik házigazdája, Majka, aki bevallása szerint csak az elmúlt évben 14 millió forintot kaszált pókernyereményből. Ő sok embert ismer, aki bizony a játékból él, sőt már-már saját magát is ide sorolja. „Veszíteni a szerencsejátékosok szoktak, én nem. Heti kétszer-háromszor játszom, és tavaly ebből mentünk nyaralni, de még a ruháinkat is ebből a pénzből vettem.”

Miután egész este Debreczeni Zitát ölelgette, kicsit felesleges volt megkérdezni, de azért nem mulasztottuk el, hogy ők most akkor egy pár, vagy sem. A válasz egy laza szerinted volt és máris tovalibbent belekukkantani, hogy megy a játék egy másik asztalnál. Gondoljuk, hogy akkor talán igen.

Lányok és a Game

Mivel lányok is ültek szépszerivel az asztaloknál, őket is felkerestük, meséljenek játszási szokásaikról. Hoffmann Megasztár Mónika a múltkor nagy nyertese volt a játéknak, mégis azt állította a Velvetnek, hogy azóta nemigen játszott. „Öt éve nyertem 700 koronát ruletten, az olyan harmincezer forint. Amúgy valahogy tudom, ha pénzről van szó, én nem nyerhetek.”

Ő a játékot jó mulatságnak tartotta, csak azt sajnálta, hogy nem ahhoz az asztalhoz került, ahol folyton mindenki nevetgélt, meg hangoskodott.

Fridel Fruzsina is ott ült az egyik asztalnál, őt a szünetben tudtuk elkapni egy pillanatra. „Igazából én nem vagyok olyan szerencsés, inkább az öcsém. Ő mindig mindenben nyer” - mesélte, majd hozzátette, hogy a múltkor Győrben volt játszani, ahol bekerült a döntős asztalba és ez neki elég egyelőre. - „Azt hiszem, nincs igazán jó pókerarcom. A férjem gyakrabban jár versenyekre, én inkább csak a neten játszom, ott meg maximum 25 dollárt nyertem eddig.”

Klikk!

Végül Sebestyén Balázst is megkérdeztük, hiszen ő is nagy pókertudor hírében áll, ám valamiért legnagyobb vesztését nem akarta nekünk elárulni. „Háromszázezer volt a legnagyobb nyereményem. Én csak pókerezem, a többi nem érdekel, mert az már mind szerencsejáték.”

Végső konklúziónak levonhatjuk, hogy a póker igenis több, mint divat, pláne így, hogy celebjeink egyik fele nagyon is komolyan veszi. És persze a másik fele is, csak ők talán nem merik bevallani.