Magukat megnevezni nem kívánó rendőrök szerint garázdaság miatt szombatra virradóra Budapesten előállították Sophia Loren fiát. A rendőrség megerősítette, hogy előállítottak egy olasz állampolgárt, de személyiségi jogokra hivatkozva nem árultak el részleteket.
Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére elmondta: állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy péntek éjszaka egy négyfős társaság egyik tagja az V. kerületben, a Zrínyi utcában felmászott egy gépkocsi tetejére és ugrált rajta.

Eduardo Ponti
A járőrök kimentek a helyszínre, de már nem találták ott őket, a Sas utcában viszont felfigyeltek egy négyfős társaságra, akik közül az egyik fiatalemberre ráillett a személyleírás. Őt előállították az V. kerületi rendőrkapitányságon, de szombaton reggel elengedték. Ellene garázdaság vétsége miatt indítottak eljárást - mondta Kormos Endre alezredes.

Hozzátette: mivel a fiatalember olasz állampolgár, értesítették az olasz nagykövetséget. Az MTI-vel magukat megnevezni nem kívánó rendőrök azt közölték, hogy az 1973-ban született fiatalember Sophia Loren fia, Eduardo Ponti. A férfi azért tartózkodik Budapesten, mert részt vesz testvére, az olasz filmdíva másik fia esküvőjén, szombaton.

A BRFK sajtóügyeletese nem kívánt reagálni arra, hogy Eduardo Ponti lenne az előállított fiatalember. Kormos Endre személyiségi jogokra hivatkozva nem közölhetett további információt az előállított fiatalemberről.