horoszkóp

'Havas szerint sztár leszek itthon'

dns
2005.02.24. 09:34
A sztárszkeptikus Havas Henrik nagy jövőt jósolt Dukai Reginának, miután a lány megnyerte az első popsztár szépségversenyt. Az énekesnő elmondta, aszerint választ a felkínált franciaországi vagy máltai fellépés közt, hogy épp hol van melegebb. Itthon a Debreceni Lovarda volt a kedvenc koncerthelyszíne.
Dukai Regina

"Amikor megtudtam, hogy Havas Henrik lesz a popsztárszépségverseny döntőjének egyik zsűritagja, megijedtem. Megpróbáltam felkészülni a híres cinizmusára, végül én lepődtem meg a legjobban attól, hogy bókot kaptam tőle" - kezdte a szombati verseny utáni élménybeszámolóját Dukai Regina, a szépségverseny győztese. "Havas odajött hozzám a döntő előtt. Azt mondta, reméli, meg tud hívni a Mokka című műsorba, mert biztos benne, hogy sztár leszek Magyarországon" - mondta az énekesnő, akit 2003-ban a Coca Cola ezüstlányaként ismert meg a szélesebb közönség.

Celebipar, külső-belső összhang

Havas Henrik pedig - aki egyébként a magyar celebipar vívmányaiban deklaráltan nem hisz, és többnyire nem is érdekli a téma - meghívta a verseny győztesét a TV2 reggeli műsorába."Havas egyik munkatársa az adás után odajött hozzám, és azt mondta, tíz éve dolgozik együtt a műsorvezetővel, de azóta csak két emberről tud, akivel ilyen kedves lett volna, mint velem" - folytatta az énekesnő, mielőtt visszatért volna a szépségverseny témájára.

A február 18-20 között rendezett Showexpo Fesztivál keretében első alkalommal választották meg a szórakoztatóipar legszebb előadóját. A zsűri tagjai közt Szigeti Ferenc, Bíró Ica, és az eseményre csillagos zakóba öltözött Charly Nice bírálta a versenyzőket. "A zsűri azt mondta, a külső és belső összhangot mérlegelték a döntésnél" - idézte Dukai Regina az ismert közhelyet. Az énekesnő két vetélytársától tartott leginkább: a Splash együttes Évijétől, aki végül a második, és a Diamonds tagjától, Arnóczky Noémitól, aki a harmadik helyen végzett.

Málta vagy Franciaország: ahol melegebb van

"Komolyan vettem ezt a versenyt, nagyon fontos tudnom, mit gondolnak rólam mások. Minden visszajelzésre figyelek" - folytatta Dukai Regina, és még egy számára fontos embert kiemelt a zsűriből "Herczeg Zoltán is a zsűri tagja volt, és a véleményére adok. Becsülöm az ilyen embereket, mint ő. Vidéki gyerekként felküzdötte magát a magyar divattervezők krémjébe. "

Dukai Regina jutalma, hogy Franciaországban, vagy Máltán léphet fel, de az időpontot még nem határozták meg "Sem a helyszínt, mert én választhatom meg, hol szeretnék inkább fellépni. Egyelőre nem tudom, ha eljön az idő, majd aszerint döntök, hogy éppen hol van melegebb. A fellépésért sztárgázsit ajánlottak fel, de ingyen is vállalnám a szereplést, ez akkora lehetőség számomra" - mondta az énekesnő, aki néhány évvel korábban hasonló okok miatt utazott Milánóba modellkedni. Hazatérése után kezdett el komolyabban foglalkozni az énekléssel.

Lovarda, savazás, Majka

Dukai Regina "Szerencsére sok helyre hívnak fellépni. A fővárosban is van néhány kedvenc klubom, de a legkedvesebb élményem a Debreceni Lovardához köthető, ahol egy haknisorozat részeként léptem fel. Óriási buli volt, az emberek a színpadon táncoltam velem, amikor énekeltem" - emlékezett vissza az énekesnő, aki hasonlóképpen közvetlen a sajtóval is, ha a magánéletéről van szó.

"Egy percig sem csináltam titkot abból, hogy Tóth Tibibe, a Hooligans gitárosába vagyok szerelmes" - mondta az énekesnő, akinek kapcsolatába egyelőre nem avatkozott bele komolyabban a nyilvánosság. A rendszeres olvasók annyit tudnak róluk, hogy boldogok, és egymás nevét tetováltatták magukra. "Amíg egy párról úgy tudják, jól megvannak és szeretik egymást, addig felkapják őket, és kényeztetik. Amikor már régóta nem történt velük semmi, vagy úgy tűnik, problémáik vannak, akkor elkezdik őket savazni. Így volt ez Majka és Kis Ramóna esetében. Remélem, ilyesmi velünk nem történik meg"- mondta Dukai Regina.

Év Arca, Ezüstlány, popszakma
A 22 éves modell két egymást követő évben jelentkezett a Coca Cola Ezüstlány versenyre. Az első körben nem ért el sikert, de a győztes egy bevásárlóközpontban meggyőzte arról, próbálja meg még egyszer. Másodszorra megnyerte. Az Év Arca modellfelfedező versenyt is megnyerte, de munkát nemigen kapott. Milánóban annál többet, ahova néhány hónapra kiutazott dolgozni. Hazatérése után az énekesi pályát helyezte előtérbe. Sík Olgánál tanult, és több mint három éves munka után megjelentette első lemezét Csak szeress címmel. A dalok egy részét Rakonczai Viktor írta, aki az R-Port formáció mellett Zsédával is dolgozik.