Zellwegernek Jim Carrey és George Clooney után a White Stripes énekese sem felelt meg. Több mint másfél év együttlét után szakítottak.

Nem kellenek egymásnak

#alt#
Renée egyedül

A Velvet novemberben adott hírt arról, hogy a Bridget Jonest játszó színésznő hajlandó feladni szabadságát és hozzámegy a White Stripes frontemberéhez, Jack White-hoz. A zenész kicsit hasonlít Jack Osbourne-ra, White ismerősei szerint pedig Zellweger hasonlított a rocker korábbi nőjére. Ebből számunkra az derül ki, hogy valójában mindketten valaki mást keresnek, pedig az újságokban korábban azt lehetett olvasni, hogy eljegyzésüket hivatalosan karácsonykor fogják bejelenteni. Ennek éppen az ellenkezője történt.

Távoliak

A harmincöt éves alakváltó színésznő kapcsolatuk során egyszer már szakított hat évvel fiatalabb fiújával, de a legújabb Bridget Jones film forgatása alatt már újra együtt voltak. A pár a Hideghegy című film forgatásán találkozott Romániában. Kapcsolatuk alatt csak ritkán mutatkoztak együtt nyilvános helyeken. Legutóbb februárban az Oscar átadáson lehetett őket kéz a kézben látni.

Állítólag többek között az vezetett a szakításhoz, hogy a texasi születésű színésznő nem volt hajlandó detroiti székhelyű kedvesének közelébe költözni. A színésznő szóvivője szerint a szakítás békés volt, és a felek barátok maradnak.