Ol' Dirty Bastard, a Wu-Tang Clan legkriminálisabb tagja szombat délután New York-i stúdiójában összeesett, és meghalt. Hétfőn lett volna harminchat éves, rengeteg jó számot és tizenhárom gyermeket hagyott maga után.
Ol' Dirty, született Russel Tyrone Jones szombati studiómunkálatai közben mellkasi fájdalmakra panaszkodva kihívta a rohammentőket, akik már nem voltak képesek megmenteni életét - adta hírül a Reuters. A szóvivő szerint a halál oka ismeretlen. ODB bizonyára nem érezte jól magát egy ideje, hiszen pénteken New Jerseyben kellett volna fellépnie, de nem jelent meg a helyszínen.

Sok volt a crack

Ol' Dirty személyije

A rendőrséggel igen rossz viszonyt ápoló rappert 2003 elején engedték ki a New York-i börtönből, ahol három évig ült crack birtoklása és próbaidő megszegése miatt. Ezután rövid időre elmegyógyintézetbe vonult - nem először. Elmondása szerint mindig is Jézusnak hitte magát. Több művésznéven ismerték: ODB, Big Baby Jesus vagy Dirt McGirt névre is hallgatott.

Ol' Dirty Bastard sosem volt teljesen normális, de ezt nagyszerűen tudta kamatoztatni a Wu-Tang Clan nevű legendás rapbandában, amit 1992-ben alapított két unokatestvérével, Robert Diggs-szel - alias RZA - és Gary Grice-szal, alias GZA. A WU-Tang Clan a kilencvenes évek során kilenctagúvá és világhírűvé nőtte ki magát. RZA-n, GZA-n és Old Dirtynkívül a Wu-tang Clan tagjai Method Man, Raekwon the Chef, Ghostface Killah, U-God, Masta Killa és dolgozott velük Redman is sokat.

Kötözni való bolond volt

Bastard a Wu-tang Clan legkülöncebb tagja volt, egy szórakoztató idióta, akinek a hangja és életvitele egyszeri és utánozhatatlan volt. A "Shimmy Shimmy Ya" és "Got Your Money" című számai szélesebb körben is ismertté váltak. Bizonyos hírforrások szerint stúdióban, ahol a halál érte éppen új albumán munkálkodott, amin csaknem egy éve dolgozott már, és majdnem teljes kész volt.

Amikor 1999-ben elkapták crack-kel a zsebében, megkérte a rendőröket, hogy tűntessék el a rögöket, mert ő a fiatalok példaképe, és ugyan hogy venné ki az magát. Egyik tárgyalásán pedig az ügyésznőt "sperma donor"-nak nevezte. Azt nem tudjuk pontosan micsoda, de jól hangzik.

Aranyfogú rapper

A börtönből ki-be járkáló rappert tartóztatták már le terrorista fenyegetés, bolti lopás, golyóálló mellény viselése miatt, de volt olyan is, hogy lövöldözésbe keveredett a rendőrséggel. A balhés zenész 1998-ban nagy botrányt kavart azzal, hogy az élő adásban közvetített Grammy-díj átadáson önkényesen felment a színpadra, elragadta a mikrofont Shawn Colvin énekesnő kezéből, és bejelentette, hogy a Wu-Tang Clannak kellett volna nyerni a legjobb rap albumnak járó díjat, nem pedig Puff Daddynek. Főleg mert biztos volt a győzelmében, és méregdrága öltönyt vásárolt a ceremónia kedvéért. Az incidens miatt később bocsánatot kért.

Mialatt egyik próbaidejét töltötte, dokumentumfilmet forgattak róla, amit a VH1 zenecsatorna adott le.

Gyász

A brooklyini születésű rappert édesanyja, Cherry Jones csak Rustynak hívta. Szerinte "csodálatos apuka volt, és neki volt a legnagyobb szíve a világon". Talán pont ez lehetett a baj. Halála után tömegesen jelennek meg az olyan nyilatkozatok, amiből kiderül, hogy mekkora veszteség ez a hiphop világában.

Ol' Dirty ezzel belépett abba a sorba, amelyben idő előtt elhunyt rapperek nyugodnak békében, mint például a 2002-ben lelőtt Jam Master J a Run DMC-ből vagy a kilencvenes évek végén pisztoly általi halált halt Notorious B.I.G. illetve Tupac Shakur. Mindhárom ügy máig is felderítetlen.