Ki nem mondott vádak
A hétvégén az olasz ANSA hírügynökség, a német Bild Zeitung és a bolzanói lapok azt közölték, hogy Messner megtalálta öccse földi maradványainak részét. Igaz, hogy a csontot 2000-ben találta, de akkor a harmadik testvér, egy orvos, úgy vélte, hogy a lábszárcsont túl nagy ahhoz, hogy a vékonydongájú Güntheré legyen.
Tisztázta magát
Közben azonban Messner értesült arról, hogy a hegy eddigi két másik halálos áldozata közül az egyiknek a maradványait megtalálták, s ezért szakértőt bízott meg a csont vizsgálatával. A szakértői vélemény szerint a maradvány szinte minden kétséget kizáróan Günthertől származik, s mivel éppen ott találták meg, ahol Messner szerint lennie kellett, ha öccsét valóban lavina sodorta el, a neves hegymászó mintegy tisztázta magát a hangosan soha ki nem mondott vádak alól. A most 58 éves Reinhold Messner úgy nyilatkozott, hogy mindezek után már csak nyugalomra vágyik.