Sebeők János azoknak szeretne erőt adni, akik nem születtek a címlapra. Ezt ő maga mondta a 48. születésnapi buliján, ahol Angyalföld keresztapájának titulálta magát. Krokodealerek ellen tiltakozó könyvkiadók, egy önkéntes testőr és számos melegítős barát üdvözölte az írót, aki a tévémaci iránti elkötelezettségéről karaokézott.

„Én egy újfajta erőkultuszt képviselek, nem az értelmiségiek lagymatag szelídségét és nem az erőszak kultuszát, hanem egyfajta humorosan vállalt belső erőt”- magyarázta a Velvetnek a Váci út sarkán Sebeők János. Az arcát zöld neon világította meg, és szavai közé egy Bergendy-ihletetésű karaoke dalszöveg szűrődött be, úgy, mint „én táncolnék veled, kicsi Iringó”.

Menjen a sunyiba

Sebeők János író-filozófus-környezetvédő-médiaszemély-önparódia partit rendezett 48. születésnapja alkalmából az angyalföldi Alex Grill étteremben, ahova személyesen hívott meg négy újságírót, előrebocsátva, izgalmas estének nézünk elébe, mert sok híresség lesz jelen, ő pedig majd elénekli a Menjen a sunyiba kezdetű dalt.

Klikk a képre!

A grill kifejezés kerthelyiségre utal, de a helyszínre érve szembesültünk azzal, hogy egy kis, zárt kocsmába vagyunk hivatalosak a nyár eddigi legforróbb estéjén, ahol légkondicionáló nem üzemel. Ennek ellenére a vendégeit az ajtóban fogadó Sebeők rétegesen öltözött: csíkos ingje fölé sárga plüsspulóvert öltött Melorepp felirattal, és 50 Centtől merített, de nemesfém helyett bizsuból öntött kereszttel. Bizarr outfitjét kockás zakóval, és sapkával egészítette ki. Italt és táplálékot nem vett magához az este folyamán. A pincér viszont épp egy fatányérost készített elő az egyik vendég számára, a salátát darabonként, kézzel csipegetve a tálra.

Angyalföldi long stepping

A korábban érkezett három újságíró már jelezte, nincs ingyen welcome drink, és ne fáradjak, a házigazdától már megtudták, melyik híresség miért nem tud eljönni. Kiszel Tünde, miután megvált toyboyától, elutazott nyaralni, Gáspár Győző is elhagyta az országot, Karda Beátának pedig gyomorrontása van.

Rendeltem egy rozét, amit a pincérnő 28 Celsius fokon szolgált fel, és kisvártatva egy pohár jeget hozott javasolva, tegyem a borba. A speciális angyalföldi hosszúlépéssel a kezemben indultam el Sebeők felé az utcára eredetileg azzal a céllal, hogy elmondjam neki, én még ilyen dadaista médiaeseményen nem jártam, és rákérdezzek, mindezt hogy gondolta, de – mint az már a felütésből is kiderült – a beszélgetés más irányba indult el.

Sportembert csinált belőlem a média

„Azért mondom el ezt az erőkultusz dolgot, mert hullafáradt vagyok. Másfél órán keresztül a szigeten egy klipet forgattunk ma, ahol a sportember imidzsét kellett alakítanom. Sportembert csinált belőlem a média” – mondta Sebeők, majd egy középkorú nő érkezett egy plüssmacival a kezében. A pult mellett öt plüssmedvét számoltam, Sebeők vendégei vélhetően nem egyeztettek egymással az ajándékokról.

„Na szóval”- sóhajtott a macival a kezében „hogy mért is vagyok én a sportember, ugye felvetődik? Onnan jöhet, hogy a Big Brotherben elküldtem Schwartzeneggert Alaszkába, Stallonét Kamcsatkára. Ezzel a jelenéssel én azt szerettem volna ott mutatni, hogy az erő sokkal tágabb értelmű fogalom, mint amilyennek hisszük. Én akkor vagyok szerintem igazán erős – és ezt szeretném kommunikálni - ha nem gyúrok, hanem elégedett vagyok azzal, amilyennek az Isten teremtett. Ha azt mondom, igen, anyámtól, a géneknek köszönhetően én ezt a Jánost kaptam” – mondta a születésnapos, aki ezúttal egyébként Angyalföld keresztapájának titulálta magát.

Sebeőköt a parlementbe!

A környezete ezzel a küldetéssel messzemenőkig elégedett volt, az imént indult karaoke első előadásaként ugyanis a következő dalszöveg hangzott el egy angyalföldi cimbora szájából. „Sebeőköt a parlamentbe! Az mindegy, hogy balról, vagy jobbról menne”. „János az első magyar megasztár” – összegezte a jelenséget egy pultnál ülő, melegítős fiatalember, majd a terem végébe sietett, hogy ő is átadja az ajándékát.

A plüssmacikon kívül Sebeők kapott egy saját készítésű neonaiv grafikát, egy Hilfiger zacskóba rejtett dobozt, és egy madárketrecbe installált plüsspárducot, mely egy klaviatúrán áll. A jelkép vélhetően Sebeők egykori, homályos missziójára utalt, amelyből mindössze arra emlékszik a közönség, hogy emberünk bezáratta magát az állatkert egyik ketrecébe.

Kijön, hogy Jánoska

„Írtunk neki egy verset, ha így összeolvasod a kezdőbetűket, kijön, hogy Jánoska. Be is kereteztettük”- magyarázta Szabó Dávid és édesapja, hozzátéve, barátságukat Sebeők Enciklopédia énezer című könyvének kiadásától datálják. A könyvkiadó és fia láthatóan ért valamelyest a versíráshoz, bár bizonyos kifejezéseknél – például sóízű kamera, és krokodealer- elidőztem. „Tudod, a krokodil minden környezetvédőnek - így Jánosnak is – a szíve csücske, mert abból cipőt és táskát csinálnak. A krokodealer kereskedik ezzel az értékes állattal”- mondta az édesapa.

Klikk!

Újabb performansz kezdődött ezalatt. A vásznon Sebeők Retró című dalához készített videoklipjét mutatták be (a már említett dalszöveggel: Menjen a sunyiba, ki nem hisz a maciba’, a tévémaciba’, a tévémaciba’). Észrevettem, hogy a mellettem álló termetes, kopasz férfi is szerepel a klipben, úgyhogy ennek apropóján megszólítottam.

Branyó, Bagi és a titkok

„Branyó a nevem. Janika testőre voltam tizenhat évvel ezelőtt” – hadarta el a férfi, és elmesélte kettejük szövevényes történetét, kérve, ne írjam meg. A terem végéből Bagi Iván indult a kijárat felé. Bagi elmondta, fogalma sem volt Sebeők partijáról, ő csak egy cédéért ugrott be, mert Gáspár Lacit parodizálja. „Fekete Teréz voltam, így lettem Terry Black” – énekelte a sarokban egy újabb karaokehős. „Menjünk, Mucius!” – szólt erre Bagi a vele együtt távozó galériatulajdonoshoz, és csak úgy, mint Branyó és Sebeők kalandjai esetében, az ő kettejük izgalmas közös munkáját sem írhatom meg.

„De azt írd meg, hogy itt szupertehetségek énekelnek, még sztárok is lehetnek” – mondta egy másik, erősen izzadó barát egy Galambos Erzsi-mitátor Jégszív-feldolgozása kapcsán, de vélhetően a megállapítása legfeljebb a kerület határáig érvényes.