Mióta kiderült, hogy vőlegénye megcsalta egy bébiszitterrel, a színésznő lelkét ápolja az egész család, barátai, és maga a hűtlen vőlegény. Miller szerint ez rendes tőle.

Jude Law menyasszonya először nyilatkozott a sajtónak azóta, hogy kiderült, vőlegénye megcsalta őt előző házasságából való gyerekeinek bébiszitterével. Miller elmondta, mióta kidobta Law-t, az bűnbánatában azt sem tudja, hogy járjon a kedvében. Az azonban még mindig nem derült ki, megbocsát-e a 23 éves színésznő 32 éves egykori szerelmének.

Háromórányi menedék

Miller, aki jelenleg a londoni Wyndham színházban az Ahogy tetszik című Shakespeare-darabban lép fel, új filmje, a Casanova premierjén járt Velencében. A GMTV újságírójának, Carla Romanonak egy ordas közhellyel kezdte: "Ami nem öl meg, az erősebbé tesz". Ezután rátértek Miller lelkiállapotára: "Rendben vagyok. Csodálatos, hogy ebben a darabban játszom, mert így minden este van három órám, amibe elmenekülhetek az egész dolog elől".

Law-tól nagyon rendes, hogy vigasztal

Miller bevallotta, bár erősnek mutatta magát, azért kemény hónapok állnak mögötte: "De nagyon komoly érzelmi hátország állt mögöttem: az édesanyám, a húgom, a legjobb barátaim, és maga Jude is nagyon sokat segített".

A színésznő az Alfie 2003-as forgatásán ismerkedett meg Law-val, és tavaly karácsonykor jegyezték el egymást. A júliusi botrány óta az esküvőről kevesebb szó esik, a sajtó inkább a megtévedt vőlegény bocsánatért esedező akcióiról tudósít. Miller ugyan kiköltözött közös londoni házukból, de a történet még koránstem ért véget: a párt múlt héten együtt látták Londonban sétálgatni.