A rendőrség megerősítette, hogy baleset történt, de személyiségi jogokra hivatkozva nem árultak el részleteket. A Velvet úgy tudja, Soma ült a volán mögött.

Információink szerint egy robogóst ütött el autójával délután négy órakor az ötödik kerületben a Megasztár egyik zsűritagja, Soma. A balesetben senki sem sérült meg, a szemtanúk beszámolója szerint "talán éppen ezért történhetett, hogy az énekesnő ki sem akart szállni az autójából", csak azután, hogy a helyszínre kiérkezett a rendőrség.

A Velvet úgy tudja, hogy a robogót a Totalcar és a Totalbike szakírója, Jack vezette. A Totalcar munkatársaitól úgy értesültünk, hogy a balesetet Soma okozta, aki ugyan a stoptáblánál megállt, de aztán elindult és elütötte a szabályosan közlekedő szakírót. Az énekesnő nem ismerte el a felelősségét, mondván, hogy megállt a stoptáblánál, ezért rendőrt hívtak, akinek szintén nem ismerte el, hogy ő volt a felelős. Ezért megtörtént a rendőrségi feljelentés.

"Egy segédmotoros koccant össze egy gépkocsival a Balaton utca és a Honvéd utca sarkán 16 óra 15 perckor. Személyi sérülés nem történt" - erősítette meg a hírt a Velvetnek a BRFK sajtóügyeletese. Unger Pál rendőrőrnagy lapunknak elmondta, a helyszíni szemle most ért véget, a baleset körülményeinek tisztázása folyamatban van, így nem tudni, hogy kinek a hibájából történt a koccanás.

A BRFK sajtóügyeletese személyiségi jogokra hivatkozva nem közölt információt arról, hogy ki ült a volán mögött. Somát eddig nem tudtuk felhívni.