A Mickey Mouse Club-tól a nullásgépig: Britney Spears élete, kizárólag a botrányokra kihegyezve. Még így sem egy kritikai kiadás, de az már most látszik, új csillag született az őrültek falán.

Britney Jean Spears 1982. december 2-án látta meg a napvilágot Kentwood városában. Kiskorától kezdve énekesnek készült. Tehetségével először a helyi templom falain belül maradt, majd tehetségkutató műsorokban szerepelt. Nyolcévesen a Mickey Mouse Club meghallgatásán járt, de fiatal korára hivatkozva elutasították, így nem lett azonnal a népszerű gyermekrevü sztárja. Azonban a show egyik producerének megakadt a szeme a kis Spears tehetségén, így New York-ban segített neki ügynököt találni. Három nyarat töltött ott a későbbi sztárénekes, és olyan iskolákban tanult, mint az Off-Broadway Dance Center és a Professional Performing Art School.

11 évesen újra jelentkezett a Mickey Mouse Club műsorába, ami leginkább Gór Nagy Mária Színitanodára hasonlít. Ezúttal felvételt is nyert, sőt megkapta a műsorvezető szerepét. A klubban olyan későbbi pályatársaival dolgozott együtt, mint Justin Timberlake, vagy Christina Aguilera. A show már csak két évadot ért meg, így Britney és családja kénytelen volt visszaköltözni Kentwoodba. Azonban 15 évesen visszatért New Yorkba, mert nem bírta a kisvárosi pörgést, és nagylemezre vágyott. Elsőként a Jive Records-sal kötött szerződést. Első producere Whitney Houston és a Boyzone formáció útját is egyengető Max Martin volt. Az akkor már 17 éves éneknő kislemeze szépen fogyott, de az igazi átütő sikert a nagylemez kiadása jelentette.

Otthon, édes otthon

Akkor és most

Ekkor már egy Britney múzeumot is felszentelték szülővárosában, amitől a turizmus fellendülését remélték az ottani honatyák. Az akkor még nagyon szűz énekesnő nagy hangsúly fektetett kislányos imázsára, és csak csodálkozott azon, hogy milyen ajánlatok érkeznek "felavatására". Óriási megrökönyödést keltett, amikor a kis híján szentté avatott Spears először káromkodott: még szponzorai is elmenekültek a mocskos szájú lány környékéről.

A zűrös magánélet kezdete

Elsőként Justin Timberlake-kel folyatott viszonyt, ami egy ideig, se veled-se nélküled kapcsolat formájában évekig húzódott, majd a feledés homályába merült. Újabb állomásként Spears a filmvásznat kívánta meghódítani. Értékteremtőnek ugyan nem mondható, de egy másfél órás elkeseredést tudott okozni azzal, hogy szerepet vállalt egy hollywoodi moziban. Színészi karrierje ezzel ugyan véget ért, de következő pasijával ismét felkeltette a média figyelmét.

Folyatatása

2003 júniusban már nem a szüzessége volt a legfőbb téma, hanem kábítószer-fogyasztása. Hogy mentse, ami még menthető, júliusban bevallotta, hogy már nem szűz. Ez akkor már nem is volt vita tárgya, maximum az érdekelte a sajtót, hogy ki rontotta meg a tiszavirágot. Madonna meglepő módon ekkor mellé állt, és kihúzta a szarból azzal, hogy nyilvános nyelvcsatába bonyolódott vele az MTV Video Music Awards-on.

Első házassága rövid ideig tartott, és emiatt második albumának megjelenése is csúszott. A Jive Records 2004-ben, anyagi megfontolásra hivatkozva pár hónappal kitolta a Toxin című kislemez megjelenését. Az énekesnőt ekkor már csak egy valódi házasság menthetett meg, amit egyik háttértáncosával meg is kötött, akit azóta a világ csak Mrs. Spears-ként emleget - illetve egy ideje már csak Fed-ex. Kevin Federline-nnal folytatott házaséletükből két gyermek születetett. Az első kislegény érkezése után ugyan lefogyott, de ezzel párhuzamosan férjével már nem sikerült fenntartania a harmonikus kapcsolat látszatát sem. Többször összevesztek, kibékültek majd gyártottak még egy trónörököst. A közös élet reménye viszont az áthidalhatatlan véleménykülönbségek miatt romba dőlt.

Federline több ízben próbálkozott a közös gyermekek birtoklásával, tekintve, hogy akkortájt nem volt bevételi forrása, sőt első házasságából született gyerekeit is el kellett tartania. Kísérletei rendszerint kudarcba fordultak, így kénytelen volt könyvírással, szex-videóval és pletykákkal fenyegetőzni. Amint lecsendesedett a volt férj haragja, Spears azzal került ismét a középpontba, hogy a botrányairól híres Paris Hilton társaságában mutatkozott. Több ízben kivillantotta a lábai közt lévő szomorú valóságot, amit később mértéktelen alsónemű vásárlással próbált korrigálni. Egy idő után hanyagolta a szőkeség társaságát is egy Federline-klón szerelmének reményében. A modellfiú viszont nem élte túl a hányást követő pásztorórákat, így ismét valami nagyot kellett durrantania Spearsnek - és ekkor jött a nullásgép. És attól tartunk, itt még nincs vége.