horoszkóp

Stella McCartney diadala

2005.06.29. 10:45
Attól fél, hogy az emberek zárkózottnak és megközelíthetetlennek tartják, holott Stella McCartney valójában kedves és közvetlen. Kiderült ez azon a londoni divatbemutatón is, amelyen az ELLE munkatársai is részt vehettek.

Áthatnám a meghívóját, asszonyom? - a Királyi Kertkultúra Társaság dísztermének portása klasszikus angol udvariassággal tudakozódik a kilétem felől, miközben odakint elered a londoni tavaszra jellemző váratlan zápor. Ernyőjük után kapkodó újságíró kollégáimmal azért érkeztünk a világ legkülönfélébb pontjairól a Lindley Hallba, hogy részt vehessünk Stella McCartney legújabb kollekciójának bemutatóján. Óriási a tolongás, hiszen rendhagyó show-ra számíthatunk: ez az első alkalom ugyanis, hogy a divattervezőnő - az Adidassal együttműködve - sportruházatot tervezett.

Nagy nevet választottak

Alkonyrózsaszín, szürkésfehér, türkizkék, pink, sötétszürke: szebbnél szebb színekben pompáznak a lányok, igazi edzőtermi hangulatot varázsolnak a terembe. Aztán elhallgat a zene, és felbukkan maga Stella. Karcsú alakján nem látszik, hogy néhány hónappal ezelőtt hozta világra a kisfiát. Kedvesen válaszolgat a kérdésekre, egyáltalán nem tűnik olyan megközelíthetetlennek, mint amilyennek - ahogyan az angol Elle-nek elpanaszolta - az emberek általában hiszik. Volt ideje hozzászokni a nyilvánossághoz, hiszen ilyen névvel akkor is a rivaldafényben állna, ha nem lenne híres tervező.

"Fiatalabb koromban általában igyekeztem eltitkolni a nevemet, többnyire Stella Martinként mutatkoztam be" - emlékszik vissza. A divattervező-iskolában viszont már illúzió volt azt hinnie, hogy a többiek nem fogják tudni, ki az évfolyamtársuk. Népszerűtlenségét csak tovább fokozta, hogy diplomamunkájának darabjait olyan topmodellek - egyébként a barátnői - mutatták be, mint Naomi Campbell vagy Kate Moss. Ez a kollekció egyébként villámgyorsan utat talált a leghíresebb butikokba, Stella 1997-es párizsi bemutatkozását követően pedig a Chloé felajánlotta neki, hogy vegye át Karl Lagerfeld posztját. Lagerfeld csípős megjegyzések formájában adott kifejezést nemtetszé- sének: "Nagy nevet választottak, csak sajnos nem a divat, hanem a zene világából."

Siker, pénz, saját márka

De Stella bebizonyította, hogy a ruháit nem a neve miatt veszik. A Chloénál sikert sikerre halmozott, az eladások 500 százalékkal megnőttek, nem csoda, hogy Tom Ford őt ajánlotta maga helyett a Guccinak. Stella azonban nem az a nő, aki egy jó állás kedvéért feladja az elveit: mivel meggyőződéses állatvédő, aki sose dolgozna szőrmével vagy bőrrel, a Gucci forgalmának kilencven százalékát viszont ez utóbbi alkotja, visszautasította az ajánlatot. Helyette létrehozta saját márkáját, amely már régóta rajongói között tudhatja Stella olyan híres barátnőit, mint Gwyneth Paltrow, Kate Hudson, Sadie Frost vagy Madonna - a popsztár annak idején még az esküvői ruháját is Stellától rendelte meg.

"Élvezem, ahogyan a ruhák át tudják alakítani az embereket, ahogyan megváltoztatják és javítják az önmagunkról alkotott képünket" - árulja el Stella, miért döntött a divattervezés mellett.

Itt járt Michael Jackson

Stella úgy emlékszik vissza, a gyerekkoruk nem volt sem rossz, sem idilli. A szülei igyekeztek őket minél "normálisabban" nevelni, mert amíg például Londonban laktak, McCartney apuka maga ment délutánonként a csemetéiért a helyi általános iskolába. Amikor azonban 1980-ban egy őrült merénylő meggyilkolta John Lennont, a család vidékre költözött egy régi házba. "Persze, hogy jöttek hozzánk híres vendégek, például Stevie Wonder vagy Neil Young. Michael Jackson is járt nálunk, de még az álarcos és plasztikai műtétes korszaka előtt" - idézi fel a múltat Stella. Ő egyébként kislány korában sokkal jobban örült, ha az édesapja a londoni stúdióban dolgozott, mert ott találkozhatott olyan kedvenceivel, mint a Duran Duran.

Nem kell félteni

Elismerésből azonban jóval több jut, mint gáncsoskodásból, és akik régóta ismerik, úgy látják, Stellának jót tettek az elmúlt évek. Alasdhair Willisszel kötött házassága meghozta számára azt a nyugodt magabiztosságot, amely korábban hiányzott belőle, kisfia megszületése pedig még vidámabbá és emberibbé tette. Bár állítása szerint jobban szeret a színfalak mögött dolgozni, mint a spotlámpák fényében állni, jól tűri a vakuk villogását, derűsen és talpraesetten válaszol az újságírók tréfás kérdéseire. Óvatos, mint bárki más lenne az ő helyében, de semmiképpen sem elkényeztetett díva.

Angol kolléganőink szerint Stellát semmiképpen sem kell félteni, az üzlet virágzik, tavaly bevezetett parfümje lekörözte a Chanelt, új sportkollekcióját pillanatok alatt elkapkodták Japánban és az Egyesült Államokban egyaránt. A közeljövőben pedig a H&M áruházak vásárolói is válogathatnak majd egyedi stílusú, egyszerre divatos és hordható ruhái közül.

Stella McCartneynak nemcsak a neve, hanem a neme miatt sem volt könnyű dolga, hiszen a női divattervező még mindig ritkaságnak számít ebben a férfiak által uralt szakmában. "Sose gondoltam, hogy különösebben befolyásos személyiség lennék. De rengeteg levelet kapok fiatal lányoktól, akik divattervezők szeretnének lenni. És az nagyszerű dolog, ha valóban képes vagyok arra ösztönözni őket, hogy ebbe az irányba induljanak el."

A teljes cikk az ELLE júliusi számában olvasható.