Exhibicionizmus, magány, közlésvágy, szeretetéhség - rengeteg oka lehet. Én magam is csak annyit tudok róluk eleinte, amennyit a bevezetőben elmondok, személyesen csak ott, a stúdióban találkozom velük először.
És Önnél mitől függ, hogy a kamerák előtt milyen mélységig megy el a beszélgetésben?
Természetesen tekintettel vagyok arra, hogy a nézők számára vajon mi jön le az adott szituációból a képernyőn, de mindig az az elsődleges fontosságú számomra, hogy a partnerem úgy távozzon a stúdióból, hogy nem sérült a beszélgetés során. Igyekszem úgy irányítani az eseményeket, hogy ő is meg tudja tartani a saját kereteit. Egy alkalommal, egy beszélgetésben nem lehet megoldani többéves helyzeteket, de gondolatébresztésnek, kezdetnek jó lehet - akár neki, akár a nézőknek is.
A műsor óta ki tud menni úgy az utcára, hogy ne fordulnának Önhöz a közértben, a moziban, szórakozóhelyen vadidegen emberek a problémáikkal?
Ez már a műsor előtt is sokszor előfordult, de mostanában tényleg nap mint nap megtörténik. A legkülönbözőbb emberek találnak meg. Múltkor például egy komoly, kvalifikált egyetemi tanár kérdezte tőlem, hogy lehet-e testi betegségnek pszichés oka, de az utolsó élményem például egy csöves, aki megismert, és azt mondta "Nagyon igaza volt a múltkor, doki! Minek sír az, aki mindent megtett azért, hogy ott legyen, ahol van? Én hajléktalan vagyok, újságot árulok, ez van, én csináltam, de legalább nem nyavalygok." Ezek nagyon jó visszaigazolások számomra, jó, hogy az embereket foglalkoztatja, esetleg elgondolkoztatja, amit látnak.
Nemrég megjelent, Drogma című könyve szerint Ön az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, közismertebb nevén a "Lipóton" rendel. Van magánrendelése is?
Nincs, aki velem akar találkozni, annak a Lipótra kell bejönnie. Ez már eleve egyfajta szűrő, lehet, hogy sokakat vissza is tart, de aki tényleg elhatározta magát, az úgyis bejön.
Ha jól tudom, Ön is megtapasztalta a függés mibenlétét. Ezért működhet annyira jól a terápiás módszere, innen tudja olyan pontosan, hogyan kell bánni egy függővel?
A terápia nem ezért működik. Én két év függőség után azért tudtam lejönni a heroinról, mert rájöttem, hogy folyamatosan menekülök magam elől, és hogy eddig nem voltam hajlandó szembenézni ezzel. Akik hozzám fordulnak, azt kell hogy tudatosítsák magukban: itt tartok, mert iszonyú erőbedobással, akár évekig is ezen dolgoztam. De jól vagyok ettől? Tényleg ezt akarom? Én harmincnyolc leszek, de csak körülbelül öt-hat éve mondható el, hogy jól érzem magam a bőrömben.
Mindazonáltal ha nem ez volna a hivatásom, akkor is a nagy kihívásokat keresném.
A könyvében említi a barátnőjét, Ő szintén szakmabeli?
Egyáltalán nem, Gabi enteriőrtervező, hét éve vagyunk együtt.
Ilyen hivatás mellett hogyan tudja megőrizni a magánéletét?
Vannak szabályok a pácienseimmel való viszonyban, amik keretet adnak a munkának, ilyen például, hogy tudják, számomra a nyaralás szent, vagy hogy este 8 után már nem hívhatnak. Persze adódhatnak kivételes helyzetek, de alapvetően tisztában vannak vele, hogy számíthatnak rám, cserébe pedig elvárom, hogy ők is tiszteletben tartsák, hogy én is ember vagyok. Hat-nyolc éve nyomasztó problémákat egyébként sem lehet egyetlen telefonbeszélgetéssel megoldani.
A Csernus-féle terápiás módszer az őszinteségre alapoz, rendkívül intenzív, szélsőséges érzelmekkel jár.
Ebben a munkában erre van szükség. Ha egy ember elkeveredik hozzám, többnyire elég rosszul van, szinte csak fekete-fehér választási lehetőségei vannak: vagy talpraáll, vagy él tovább úgy, ahogy eddig, és továbbra is nyomorultul érzi magát. Én nem döntök helyette, nem is "terelgetem": neki a saját, önálló döntésére van szüksége ahhoz, hogy el tudjon indulni. Nagyon fájdalmas tud lenni, mikor az ember végre őszinte önmagával szemben, úgyhogy a szenvedést megbecsülöm.