A Szeret/nem szeret Brigije, Oroszlán Szonja hamarosan Olaszországba utazik Kásás Tamással. Mi lesz akkor a sorozattal és a Brúnót alakító Szabó Győzővel? - tettük fel magunknak, majd Szabó Győzőnek a kérdést.
"November óta gyakorlatilag nem forgattunk egy kockát sem, addig elkészült a sorozat nagyjából 150 része. Már az ismétléseket vetítik, és ha azok lemennek, valószínűleg vége lesz a sorozatnak" - közölte érdeklődésünkre Szabó Győző, akit éppen egy "wellnessprogramként" definiált tevékenység közben értünk utol.

Szabó Győző
A színész a Velvettel megosztotta, szeretett Oroszlán Szonjával együtt játszani, és sajnálja, hogy közös tévés szereplésüknek nem lesz folytatása, de mint mondta, erről nem ők döntenek. Egyelőre nem tud további tévés szerepekről, de még az új évad színházi felkéréseit is homály fedi.

A nyarat jobbára lazítással tölti, nemrég jött vissza Horvátországból, lejár boxolni és kempózni, és végre jut ideje kislányára is, akivel a már említett wellnessprogramot végzi, valamint uszodába jár.

Lesz weboldala, de nem blogol

Ráklikkelve Szabó Győző weboldalára egyelőre csak egy motoros huligánra emlékeztető macsós kép tárul a látogató elé, egy OK, és egy coming soon felirat társaságában. "Jövőre lesz időm elkészíteni a honlapomat, a fotók már megvannak, csak össze kéne rendezni és föl kellene rakni őket" - vázolta a saját webes arculat kialakításának nehézségeit a színész. A celebritások körében jelenleg oly népszerű blogírást jó ötletnek tartja ugyan, de ő mégsem vágna bele, nem akarja ugyanis széles plénum elé tárni mindennapjait.

Nem zavarja, ha felismerik, csak ha hülyeségeket beszélnek róla

"Az a típus vagy, akit zavar a népszerűség?" - próbáltuk konkretizálni a dolgot. Mint megtudtuk, alapvetően nem zavarja, ha felismerik, de "felmegy benne a pumpa", ha különböző fórumokon valós és valótlan dolgokat fecsegnek róla. Ennek megfelelően - erősen szűrt és ártatlan bohóságokat tartalmazó - Feljelentő rovatunk sem tartozik kedvenc olvasmányai közé.