horoszkóp

Szulák Andrea örökbefogadna

2006.04.26. 10:30
A TV2 műsorvezetője régóta szeretne gyereket, de eddig nem járt sikerrel. Bár le még nem mondott róla, azért már az örökbefogadás gondolatával is igyekszik megbarátkozni.

A Tv2 42 éves műsorvezetője már régóta szeretett volna gyereket, de eddig nem sikerült teherbe esnie. Mint a Színes Bulvár Lapnak elmondta, ez valószínűleg nem a kora miatt van, mivel már hosszú évek óta próbálkozik a projekttel sikertelenül. Az énekesnőből lett műsorvezető sokáig volt egyedülálló, de már több mint két éve boldog párkapcsolatban él: "Gáborral egy éve ismerkedtünk meg, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Már össze is költöztünk, és egy háztartásban élünk. Érdekes, de hamar hozzászoktam az együttéléshez" - mondta el tavaly februárban az Activity és a Szulák Show háziasszonya a Blikknek.

Reménykedik

Párja mellett annyira nőnek érzi magát, hogy komolyan rajta vannak a közös gyerek ügyén, ez azonban nem akar összejönni. Szulák már több specialistánál is járt, különféle kezeléseken is átesett, és bár a siker eddig elmaradt, ráadásul az orvosok sem kecsegtetik sok jóval, ők azért nem adják fel a reményt. Sok olyan történetet is hallott, amik csodához hasonló módon happy enddel végződtek, ezért továbbra is bízik az életben és a Jóistenben - fogalmazott a Színes Bulvár Lapnak a negyvenes műsorvezető.

Attól még nő

A műsorvezetőnő szerint az anyaság nagyon fontos egy nő életében, de az egészségével sem akar játszani, és ha úgy hozza a sors, akár az örökbefogadás elől sem zárkózik el. Pasijával még nem döntötték el, hogy adoptálni fognak, hisz ez komoly megfontolást igényel, de a hozzá hasonlóan sikertelenül teherbe esni próbáló nőknek a lapon keresztül üzeni: ettől ők még nem kevesebbek.