Till Attilát az azóta már megszűnt Múzsa című kulturális híradó tévébohócából az első hazai Big Brother házigazdai szerepe tette mindenki Tillájává, akit lehet szeretni vagy utálni, de lehetetlen nem észrevenni. Extravagáns szereléseiben született showmanként, lazán és pörgősen konferálja fel a Megasztár feltörekvő tehetségeit, velük együtt izgul a helyezésekért, ugyanakkor Propaganda című saját műsorában teljesen más oldalát láthatjuk: a hazai kortárs művészeti és kulturális élet érdekes arcait mutatja be a nézőknek. Fennmaradó idejében a Supergroup nevű alkotócsoport tagjaként csomagol be hidat, vagy épít úszó szigetet a Dunára. Saját bevallása szerint rajongó típus, magánéletében azonban már évek óta elsősorban felesége és két kisfia a rajongás tárgyai számára.
Mennyire hagysz beleszólást abba, hogy hogyan jelensz meg a képernyőn? Civilben mennyire szeretsz feltűnni?

Azt hiszem Lakatos Márknak, a Megasztár stylistjának nincs nehéz dolga velem, még akkor sem, ha néha nem értünk egyet a részletekben. Én szeretek öltözködni, és nem vagyok ezen a téren túl óvatos, úgyhogy velem lehet komponálgatni, imádok elveszni a részletekben. Általában merészebb, feltűnő színű, furcsa ruhaösszetételekkel operálunk, majd mindig egy szolidabb, férfiasabb korszak jön. Most pont ezt láthatják a nézők a Megasztár döntői során. Egyébként azt hiszem, most teljesen normálisan nézek ki, de mindig nagyon jól szórakozom, amikor az emberek azt mondják, hogy gyerekes ruháim vannak. Ám legyen - alapvetően tényleg kölykös alkat vagyok, nem pedig macsó.

Végzettséged tekintve médiaművész vagy, mennyire volt törvényszerű, hogy mégis a tévénél kötöttél ki?

Tekintse meg képeinket!
Média művész diplomám van, ezt a Képzőművészeti főiskola Intermédia szakán kaptam, ami az egyik legkorszerűbb művészképző ma Magyarországon. A képzőművészet modern részéhez tartozik ez a szak, és persze nem tévés műsorvezetőket képeznek, hanem olyan művészeket, akik tudatosan használják korunk technikai médiumait és gyakorlatilag bármi egyebet művészet előállítására. Az, hogy tévés lettem egy barátomnak köszönhető, Kistamás Lászlónak, aki 1994-ben elvitt engem a Múzsa kulturális híradóba, és ott, mint kis gyakornok, illetve kezdő műsorvezető, speciális tévébohóc, megkezdtem működésem. Sok mindent csináltam barátaimmal közösen az elmúlt 10 évben a televízióban, főleg kulturális műsorokat.

A Propaganda adásaiban feltűnt, hogy szinte minden alanyoddal régi ismerősként beszélgetsz; ha jól sejtem, talán azért is, mert mivel ezekben a körökben mozogsz, az interjúalanyaidat egyébként is ismered. Hogy van energiád és időd ennyi kapcsolatot ápolni a családod mellett?

Sok olyan riportalany van a Propagandában, akiket az életben is ismerek, ez biztos előny, de amúgy is elég közvetlen vagyok, és nagyon érdeklődő. Ezt tartom az életben az egyik legfontosabb dolognak, hogy az embert mindenféle dolgok érdekeljék. Rajongó típus vagyok, idealista és totálisan álmodozó. Szeretek emberekkel beszélgetni, de nem találkozom rendszeresen a riportalanyokkal. Valaha sokat mozogtam művészkörökben, az éjszakában, ma jószerivel mindenkivel a képernyőn találkozom, szóval jut elég idő a családra.

Jól fekszik neked mind a magaskultúra (Propaganda), mind a könnyedebb műfaj (Big Brother, Megasztár). Ez valami tudatosan alakított, jól kidolgozott pártatlanságnak köszönhető, vagy egyszerűen mindkét műfajban egyaránt találsz szerethetőt?

Annyiban tudatos folyamat ez, hogy pontosan tudtam, mi fog történni, amikor elvállaltam a Big Brother műsorvezetését. Akkoriban nagyon érdekelt, hogy beválok-e egy tőlem független, hatalmas pénzcsináló gépezet részeként. Izgatott ez a nagy feladat, és egybeesett azzal, hogy szerettem volna az életemet bővíteni, megváltoztatni. Remek pillanat volt, tökéletes alkalom arra, hogy - mint egy varázslatban - átbucskázzam a fejemen és újjászülessek. Olyan típus vagyok, aki ritkán szeret váltani, de akkor teljesen. A népszerűség előtt egy szűkebb rétegnek voltam az ismert figurája, ez a periférikus létezés kezdett kimerülni számomra. Túl sok kísérletet, szabad dolgot csináltam, mind az életben, mind a munkákban. Elérkezett az idő, hogy egy zárt, egyszerű törvények szerint működő világot is kipróbáljak. Nem a földlakók szorongó, mindent hatszor átgondoló, folyamatosan frusztrált részéhez tartozom. Nem feltétlenül a biztos utat járom, mindig arrafelé járok, ahol valami érdekes van számomra. Egyébként élvezem, ami történt és azt hiszem jól döntöttem.

A családod hogy viseli a népszerűségedet?

A feleségem szintén tévés volt, ismeri ezt a helyzetet, de én sem változtam meg. Egyszerűen mert nem a népszerűség nekem a legfontosabb, nem ez éltet. Bár kétségtelen, hogy ez is kábítószer, aminek rabja az ember: amikor elmúlik - mert előbb vagy utóbb elmúlik -, az emberen elvonási tünetek jelentkeznek. Furcsa lesz megélni, hogy mindent ugyanúgy csinálok, de a hatásfoka már megint nulla, nem hat az emberekre, vagy egyszerűen csak nem jutok el hozzájuk, de ez még a jövő zenéje. Ötletem mindig van.

És Te megszoktad már az ismertséget? Volt már előnyöd vagy hátrányod belőle?

Hátrányom még nem nagyon, de nem mindenki szeret. Ha valaki középen áll, szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy sok embert irritál a viselkedése, a lénye. Az ismertség speciális hatalom, sok mindenre felhasználható. Én igyekszem nem visszaélni ezzel a hatalommal, elég nyugis vagyok, ez megvéd a hülye helyzetektől. A csajok nem igazán zaklatnak, vagy a család véd meg, vagy érzik, hogy nem vagyok szoknyapecér, és talán félnek a kudarctól... mit tudom én! Az autogramkérők pedig csak hitelesítik az embert, jó érzés adni, ha ez tényleg olyan fontos valakinek.

Két kisfiad van, ők néznek tévét?

A fiúk néznek tévét, sokat is! Mindig meséket. Van olyan csatorna, amit eltekergettünk a feleségemmel, hogy ne lássák, mert nagyon vadultak tőle. Letilthatnánk őket a tévéről, de nem lenne annak sem sok értelme, akkor nagyon vágyakoznának utána. Egyébként abszolút normális családi életet élünk, van amikor sokat foglalkozunk a gyerekekkel, van amikor kevesebbet. Az a szerencsénk, hogy a feleségemmel imádjuk egymást, és ez a szeretet, a két "főnök" közötti jó viszony kell minden gyereknek. Ez az alap, ha ez megvan, a többit már nehéz elrontani, még akkor is, ha épp nincs elég időm rájuk.

Mennyire változtatott otthonülővé, hogy kétgyerekes apa vagy?

Most már nem nagyon járunk szórakozni, éjszaka pláne nem. Most inkább moziba megyünk, én imádok kávézni, és sokszor együtt vásárolunk. A vásárlás szórakoztató dolog, így van ez már manapság, kár lenne tagadni. Fiatalabb önmagam biztos, hogy irtózna a mostani életformámtól, sőt egyenesen szerencsétlennek tartana! Azon szoktunk nevetgélni a feleségemmel, hogy a családalapítással a boldog felelőtlen ifjúkornak annyi, de hát minden kornak megvan a maga életöröme, mindenki kitalálja újra és újra az életét. Nem akarunk a függetlenségünk után rohanni, nevetséges amikor valaki azon erőlködik, hogy mindig 16 éves maradjon. Iskolába meg végképp nem járnék még egyszer! Az agyam a fontos, annak tornáztatása és kihasználása, ez pedig nem igazán korfüggő.

Igaz, hogy többnyire biciklivel közlekedsz? Ez naponta milyen távolságokat jelent?

Ezen a télen nem bringázom, majd tavasszal kezdem újra. Nem túl nagy távolságokat kerekezek be. Budapest elég kicsi! Már mint az a része, ahol az ember az ügyeit intézi. Nem vészes, még a kellemes kategórián belül van.

A Vákuum Tévé, a televíziós műsoraid, a Supergroup tevékenysége mind csapatmunka. Sose akartál egyedül dolgozni? Ha mégis előfordulna, szerinted mi volna az, amit csinálnál?

Klikk a képre!
A csapatmunka erőssége, hogy több nézőpont egyesíti erejét, és ez jó dolog. Szoktam egyedül is dolgozni, ha művészetről van szó, de amikor műsorvezető vagyok, akkor bizonyos értelemben egyedül élem meg a dolgokat. Sok mindent fogok még csinálni, jó karban vagyok és lesz még szerintem elég lehetőségem kipróbálni magam. A képlet, gondolom, mindig hasonló lesz: ha egyszer lesz majd olyan műsor, ami az én nevem alatt fut, és én leszek a főszereplő, akkor is lesz körülöttem egy csapat.

Eddig úgy tűnik, nem kellett olyan kompromisszumokat kötnöd, amik tőled idegen szerepbe kényszerítenek. Volna olyan feladat, amire nemet mondanál?

A kompromisszum az én életemben történt meg, amikor felvállaltam egy olyan szerepkört, ami előtte hiányzott a palettámból. Sokfajta dolgot csinálhat az ember, a végén úgyis az egész a lényeg, hogy mi minden történt egy élet során. Könnyű elrontani, de nehéz is, ha tudatos vagy és önmagadhoz tisztességes.

Olyan munkád van, amit szívesen csinálsz, a magánéleted is boldog. Van valami, ami esetleg még hiányzik?

Hát, nem egyszerű kérdés. Kívánni nincs kedvem, de valami mindig hiányzik, a hiány maga egy éltető állapot. Panaszkodni viszont nem tudok, nem kell szenvednem az életben, ez a legfontosabb.