Tommy Lee ismét oltár elé vezetné elvált feleségét, Pamela Andersont, ám a frigy Naomi Campbellen futhat zátonyra.
Tommy Lee összevissza nyilatkozik, és egyszerre két nővel is kavar: volt neje, Pamela Anderson mellett Naomi Campbell-lel is randizik mostanában.

Pammy és Tommy

Tommy Lee és volt felesége, Pamela Anderson
Első házasságukra 1995-ben került sor, négy nappal első randijuk, és hat héttel megismerkedésük után. 1998-ban váltak el egy viharos kapcsolatot maguk mögött tudva.

Lee-t, a Mötley Crüe egykori dobosát hat hónapra börtönbe zárták Pamela bántalmazásáért. Két évvel ezelőtt pedig a Baywatch-cica bejelentette, hogy hepatitis C vírussal fertőződött meg a Tommyval közösen használt tetoválótűtől.

A történtek ellenére a pár barátai szerint újra együtt vannak, és közös jövőjüket tervezgetik. Pamela ugyan nemrég bejelentette, hogy egyedül akar maradni, mert nincs szüksége a férfiakra: jól elvan gyermekeivel, a hétéves Brandonnal és a hatéves Dylannel.

Az amerikai Star magazinnak azonban Lee nemrég azt nyilatkozta, hogy családja újra együtt van. "Pam és a gyerekek végre hazajöttek" - mondta. Az újság még arról is írt, hogy Tommy Lee és Pamela múlt péntekre tervezték esküvőjüket Las Vegasban, de az utolsó pillanatban meghátráltak.

Naomi bejön a képbe

Egy másik amerikai magazinnak a rosszéletű Tommy Lee a fentiekkel ellentétben azt nyilatkozta, hogy Naomi Campbell-lel találkozgat. A szupermodellt pár hónapja Puff Daddy egyik partiján mutatták be a rosszfiúnak, és rögtön összemelegedtek.

"Egy ideje Naomival úgymond járunk" - meséli a 41 éves Tommy Lee. "Az emberek azt mondják, nehéz vele együtt dolgozni. Velem egyáltalán nem viselkedik rosszul."

Naomi több hírességgel is járt már, többek között Robert de Niróval és a balhés Mike Tysonnal.