Scarlett Johansson az Elveszett Jelentés című film főszereplőnője beismerte, hogy februárban szexuális kapcsolatot létesített Benicio Del Toróval egy szálloda liftjében.
A 19 éves színésznőt azon kapták, hogy a Puerto Rico-i kemény legénnyel, a Félelem és reszketés Dr. Gonzójával együtt távozott egy buliról. Miután hosszasan csókolóztak a Chateau Marmont hotel többi vendége előtt, a szépséges színésznő behívta a szobájába a 37 éves Beniciót. Az egész még februárban, az Oscar-díj átadás előtt történt egy sztároknak szervezett partin.

Szépség és szörnyeteg

A szállodában tartott rendezvényen részt vevő többi ismert személyiséget sokkolta, hogy a táskás szemű Benicio mindenki szeme láttára tapadt rá az amerikaiaknál még kiskorúnak számító Johanssonra.

Az egyik szemtanú elmondta: "Nem igazán érdekelte őket, hogy kik nézik az előjátékot. Engem meglepett ez a páros, mert Scarlett olyan gyönyörű, és Del Toróról nem mondanám, hogy jóképű. Olyanok voltak, mint a Szépség és a Szörnyeteg. Karöltve végigsétáltak a hotel hallján, és kicsit sem jöttek zavarba, hogy mások ezt látják" - folytatta a szemtanú.

"Számomra az a legfurcsább, hogy hogyan fértek el egyáltalán annak az ódon hotelnek a faliftjében" - mondta el az egyik informátor a brit The Sun napilapnak. "Nagyon szűkösek ezek a liftek, és életveszélyesnek tűnnek, én még utazni is alig merek, nem hogy szexelni."

Apakomplexus

A fiatal tehetség viccelődva elismerte: "Pettingeltünk, aztán szexeltünk, bár az ilyesmi nem túl higiénikus dolog." Hollywoodban, ahol mindig mindenki tagad, nagy meglepetésként hatott Scarlett őszintesége.

Scarlett Johansson korábban azt is bevallotta, hogy az idősebb férfiakhoz vonzódik. A Lost in Translation (Elveszett jelentés) forgatása során - saját elmondása szerint - egy kicsit belezúgott az 53 éves Bill Murraybe is. "Szerintem a férfiak harminc év alatt éretlenek" - mondta el Scarlett.