A színésznő egyelőre az intenzív osztály marad, mert így tudja a kórház biztosítani számára a teljes nyugalmat. Törőcsik már sétál és olvasgat, de barátai még nem látogathatják meg.

Tavasszal újra színpadra áll Törőcsik Mari - írja a Bors. A lap arra alapozza a feltevést, hogy a Nemzeti Színház színészével már májusban premiert terveznek, mint kiderült, a főszereplésével akkor mutatják be az Amalfi hercegnő című darabot. Törőcsik jelenleg a Kútvölgyi kórház intenzív osztályán fekszik, de a személyzet szerint állapota már nem indokolja, hogy ott kezeljék, de a nyugalma miatt mégis fontos, hogy hermetikusan elzárják a külvilágtól.

Törőcsik Mari jobban van

A színésznőt, a lap állítása szerint sokan felkeresik, hogy jókívánságaikkal, virágokkal és üdvözlőkártyákkal kényeztessék. Orvosai szerint Törőcsiknek most az a legfontosabb, hogy minél előbb meggyógyuljon. Bodrogi Gyula is értesült arról, hogy kollégája sokkal jobban van, és elmondta, amint lehet, meglátogatja. A lap szerint a színésznő rövid sétákkal és olvasással tölti az idejét, és tisztában van azzal, hogy az elmúlt hetekben kómában volt, mert a hörgőtükrözése során komplikáció lépett fel.

Kollégája és régi barátja, Garas Dezső a Borsnak elmondta, hogy már beszélt a lábadozó művésznővel, sőt maga Törőcsik hívta fel őt azzal, hogy az utókezelés után találkozzanak. Sándor Pál filmrendező Garastól értesült a jó hírről, ami fellelkesítette. "Alig várom, hogy Mari felépüljön, mert van egy filmtervem. Ha összejön rá a pénz, jövőre megrendezem, és Mari szerepet kap benne" - mondta a lapnak.