Oszvald Marika operetténekes a Vacsoracsata hétfő esti részében éppen arról beszélgetett Csonka Andrással és Beszeda Gáborral, hogy milyen a jó színházi pofon, és hogyan kell azt adni. Mert a jó pofon nem fáj csak csattan, majd a módszert Beszedán demonstrálta, aki azt mondta, igazából egy hagyományos pofont kapott, ki is pirult az arca.

Oszvald Marika és Csonka András közösen játszanak a Csókos asszony című operettben, aminek a második felvonásában a színésznő felpofozza Csonkát. Ezt a jelenetet mutatták be a hétfői Vacsoracsatában, amikor Oszvald Marika lekent egyet Beszeda Gábornak.

A versenyzők éppen arról beszélgettek, hogy hogyan kell adni jó csattanós, de nem fájdalmas színházi pofont, amikor a színésznő úgy döntött, Beszeda lesz a próbababája.

Az RTL Klub műsorvezetője a pofon után azt mondta, nem színházi, hanem teljesen hagyományos pofont kapott. Nem fájt neki, de azért értelemszerűen kipirosodott az arca. Ezután Csonka András akarta bemutatni a tudományát Bereczki Zoltánon. Csonka a színházi tökönrúgás rejtelmeibe szerette volna beavatni a nézőt, de szakmai ellentmondásba került Bereczkivel.

Csonka szerint annyira hátra kell rúgni, hogy a láb a vele szemben álló hátsó felén csattanjon, Bereczki szerint viszont a belső combot kell megrúgni a férfi nemi szerve helyett. A rövid videóból sajnos nem derül ki, hogy végül melyik iskola szerint végezték el a rúgást, ha egyáltalán elvégezték.

Az eheti Vacsoracsatában, Bereczki Zoltán, Csonka András, Oszvald Marika, VV Anett és Beszeda Gábor méri össze a főzőtudását.