Az énekesnőnek sikerült a ruháit úgy összeválogatni, hogy nem csak "túl szexi lány" lett belőle, hanem még a férfi vendégek is megkívánták. Óriási melleit ugyanis ország-világ elé tárta a Hal a tortán-sorozatban, és elhatározta, többet nem takargatja női bájait. Büszke arra, amije van.

A Romantic egykori énekesnője a Hal a torán e heti adásaiban is főszerepet játszik. Hétfő esti vacsorájára ugyanis annyira sikerült levetkőznie gátlásait, hogy mellbedobással győzött. A héten Völgyi Zsuzsi, LL Junior, Bangó Margit, Bódi Csabi, és a költő, Choli-Daróczy József ültek össze, hogy megmutassák egymásnak főzőtudományukat. A roma versenyzők minden nap megpróbáltak lakodalmi hangulatot varázsolni. Völgyi Zsuzsi még menyasszonyi ruhát is felvett, így LL Junior el is rabolta. Nem csoda, hiszen az énekesnő nem takargatta bájait. Kivágott és mélyen dekoltált ruhákat viselt egész héten, amit a férfi vacsoratársak nem hagytak szó nélkül.

Völgyi Zsuzsi mellbedobása

Az egykori Romantic tag szerint a saját vacsorája nem sikerült úgy, ahogy azt tervezte, mert kihűlt a hortobágyi palacsinta és a só is hiányzott a köretből. Ennek ellenére a hangulat fantasztikus volt, bár Bódi Csabi minden este megjegyezte, hogy nem illik ennyire mutogatni a kebleket. Völgyi Zsuzsinak ezt úgy véleményezte: „éhes disznó makkal álmodik.” Az énekesnő mellei ugyanis önálló életre keltek, amikor Bódi Csabi vacsorájára indult, pedig a merész fűzőt még idejében lecserélte egy szolidabb fekete blúzra.

A hölgyet sokáig csak garbóban és mindent takaró ruhákban láthattuk, de mióta beindult szólókarrierje, sokkal merészebb lett öltözködés és viselkedés terén is. Völgyi Zsuzsi elmondta a Blikknek, hogy mindig szeretett nőiesen öltözködni, bár férfi vacsoratársai szerint ha nem öltözködne ennyire kihívóan, akkor kisugárzásával hódítana. Az énekesnő már rég megunta, hogy kerekded idomait takargassa, büszke formás és nőies alakjára és szívesen mutogatja.