Komár jobbra, Dopeman az SZDSZ-re szavaz. Anettka szerint az MDF-ben csupa kedves ember ül, Novák Péter viszont el sem megy vasárnap, mert az anarchiában hisz és az egyéni teljesítményben.

Donatellával az országért

Kiszel Tünde Donetellácskával érkezik a szavazóurnához, írja a Színes Bulvár Lap. A legvastagabb szemöldökű prominens azt ugyan nem árulta el, hogy kire szavaz, az azonban már biztos, hogy kislányával dobatja be a szavazócédulát, mert az tuti, hogy szerencsét hoz majd neki, és az egész országnak.

Több, mint pacal

Nézze meg képeinket!

Fresh Andi még egy pár napig fontolgatja, hogy kire is szavazzon, de állampolgári kötelességének érzi a részvételt. Éppúgy, mint Bíró Ica, aki már régóta tudja, ki felel meg legjobban elképzeléseinek, azt azonban nem árulta el a lapnak, hogy melyik párt az. Komár Laci viszont egyáltalán nem rejtette véka alá elképzelését. Az egyik dala után Mambó Lackónak nevezett énekes ugyan egy pár éve még azt hirdette, hogy őt csak a pacal és a rock'n'roll érdekli, mára igazi jobboldali szavazóvá nőtte ki magát. Mint ahogy fogalmazta, aki tőle jobbra áll, az már szinte leesik a székről.

Úgysincs szabadság

Egyértelmű a választása Pityinger Lászlónak is. A pár éve az SZDSZ-plakátjain a részvételre buzdító Dopeman hű maradt magához és a liberálisokra szavaz. Szerinte ugyan, mindegy hogy ki nyeri meg a választásokat, mert úgysem lehet igazán szabadon élni ebben az országban, de akkor legalább egy olyan jelöltet választ, akiknek a nevében benne van a liberalizmus szó.

Győzike-feliratos csomagok és a cuki MDF

Vannak persze olyan celebek is, akik teljes mellszélességgel támogatnak egy-egy pártot. Gáspár Győző például Győzike-feliratos élelmiszereket-cukrot, üdítőt és étolajat- osztogat szülőfaluja művelődési házában, Nógrádmegyerben, mindezt az MSZP zászlaja alatt. Édesapja szintén, aki az Indexnek azt nyilatkozta, hogy azért kampányol a szocialistáknak, mert az "közelebb áll a cigánysághoz, mint bármelyik párt".

Anettka egy időben egyenesen az MDF alkalmazásában állt, bár ezt Dávid Ibolya egy közleményben tagadta. Ő azonban nem hagyta magát eltántorítani, és akkor is segíteni akarta az MDF kampányát, ha arra valójában senki nem tartott igényt. Mint hogy azt a Velvetnek elmondta, szimpátiával figyeli az MDF tevékenységét, ahol csupa szimpatikus, kedves ember ül. "Azt hiszem a programjukban nincs egyetlen olyan pont sem, amivel gondolkodó ember ne értene egyet. Megérdemlik, hogy 2006-ban is a parlamentben legyenek" - nyilatkozta.