A Való Világ második szériájának győztese Budapestre szeretne költözni, mert üzleti és színházi teendői miatt korán kell kelnie, és a dunavarsányi ház túl messze van a fővárostól. Vitkó László saját bevallása szerint maximalista, ezért még mindig nincs barátnője, viszont már nem vállal haknikat és sokszor téved, mert nem szupermenből van.
Vitkó ValóVilág László nem mondható túl szerencsés nyertesnek: az RTL Klub egy bulvárlapnak adott nyilatkozata miatt megvont tőle hárommillió forintot, a nyereményházát többször is kirabolták, és májusban szinte totálkárosra törte a győztesnek járó kocsiját. A fiatalember úgy érzi, a pechsorozatok után végre rendeződött az élete. El akarja adni dunavarsányi nyereményházát, és budapesti lakást keres, mivel a munkája a fővároshoz köti. A Való Világ 2 finalistájának egykori játékostársa segít új lakást találni, aki nemrég nyitotta meg ingatlanközvetítő irodáját.

Solya segít

"Valóban el akarok költözni, és venni akarok egy új lakást. Ebben Solya, illetve egy nagyon kedves barátom segít nekem, ők ugyanis mindketten ingatlanban utaznak. Belvárosi lakást keresek, de nincs határozott elképzelésem, csak abban vagyok biztos, hogy alkalmi vétel lesz. Még egy Árpád hídi panellakás is jobb választás, mint a dunavarsányi ház"- nyilatkozta a Velvetnek Vitkó, majd sietősen megjegyezte, hogy a nyereményházat egyébként imádja, egyszerűen a körülmények kényszerítik arra, hogy megváljon a luxusvillától. "Nagyon sok időbe telik, hogy beérjek Budapestre, ezért döntöttem úgy, hogy eladom a házat" - magyarázta lapunknak a VV2 győztese, aki jelenleg egy budapesti francia kisvendéglő üzletvezetőjeként dolgozik. "Mindennap hétkor már nyitnom kell az üzletet, és könnyebb lenne, ha nem kellene olyan korán kelnem ahhoz, hogy beérjek. Alig pár óra alvásra jut csak időm" - panaszkodott.

Az RTL-t nem zavarja

Pár hónappal ezelőtt Vitkó Laci és az RTL Klub komolyan összerúgta a port, annyira, hogy a csatorna még a fizetést is megvonta a nyertestől. A televízió vezetői nem akarták neki kifizetni a maradék hárommillió forintot, néhány héttel ezelőtt azonban sikerült rendezni a viszonyukat. "Volt egy nyilatkozatom, ami kétértelműre sikeredett, megjelent egy bulvárlapban és ez nem tetszett a csatornának. Fizetés visszatartás volt, de most már elutalták a pénzt" - mondta az üzletvezető, aki szerint "a bulvársajtót nem lehet kontrollálni, amivel nincs is baj, egészen addig, míg pénzbe nem kerül".

VV-Laci azóta sokkal óvatosabb, most is csak reméli, hogy a csatorna vezetői nem fognak neheztelni rá, amiért el akarja adni a nyereményházat.

Magányos

Bár elmondása szerint női rajongókban nem szenved hiányt, Vitkó László még mindig facér, a házhoz és az autóhoz járó két luxusútra sem az éppen aktuális barátnőt, hanem rokonait vitte el. A Maldív-szigeteki nyereményútjára unokahúgával, Adriennel utazott el, Kubában pedig bátyja kisfiával pihent. "A magánéletem romokban hever. Persze ismerkedek, meg találkozgatok nőkkel, de nincs konkrét, aki többet érdemel egy romantikus vacsoránál. Ráadásul ilyen telített életvitel mellett nehéz találni partnert. Csak százszázalékosan akarok együtt lenni valakivel, kevesebbel nem elégszem meg" - mondta a magát maximalista romantikusnak definiáló fiatalember.

A munkába temetkezik

A francia kisvendéglő mellett Vitkó a Ruttkai Éva Színházban is tevékenykedik, ahol jelenleg három darabban játszik. Elmondása szerint a színészet egyáltalán nem áll tőle távol, mert New Yorkban - ahol étteremben dolgozott - több színitanodába is járt, amit "videofelvételekkel is tud bizonyítani". Emellett néha műsort vezet a szépségversenyeken, többek között nemrégiben ő konferálta fel a Miss Bikini International versenyzőit. "Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy engem választottak. A műsort ugyanis angolul kellett vezetni" - dicsekedett a színész-üzletvezető.

Diszkós haknikat azonban már nem vállal, mert két hónap után ráunt a dologra. "A műsorom abból állt, hogy autogramokat osztogattam, és beszélgettem az emberekkel, ami egyébként fárasztó tud lenni. Pécsett például egy alkalommal 2400 autogramot osztottam ki. Ez is azt mutatja, hogy az emberek szeretnek, függetlenül attól, hogy szerepelek-e valahol, vagy sem" - mondta a Velvetnek, de hozzátette, hogy természetesen negatív kritikákat is gyakorta kap.

"Az emberek azt hiszik, hogy szupermen vagyok, elvárják tőlem, hogy mindig mindent tökéletesen csináljak. Pedig ember vagyok én is, és ezért hibákat követek el. Ezt viszont valamiért nem értik meg az emberek. Ha hibázom, azonnal rám támadnak"- panaszkodott Vitkó.