Michelle Wildnek elege lett a mókuskerékből és a jelek szerint szakít foglalkozásával. Nem int azonban örökre búcsút a pornóiparnak, csupán a rendezői székig tesz néhány lépést. Már írt is három pornóforgatókönyvet, melyeknek elsődleges célcsoportja a női közönség.
"Elegem lett a napi mókuskerékből, keresek egy csoportot, akikkel együtt tudok alkotni. Noha elsősorban a rendezés érdekel, nem zárom ki végleg a szereplés lehetőségét" - konkretizálta terveit Michelle Wild a Velvetnek. Mint mondta, a rendezőséggel az a célja, hogy megmutassa saját ízlését, és hogy a tátongó piaci réseket betömje.

Mivel eddig úgy tudtuk, hazánk pornónagyhatalom, érdeklődve firtattuk, melyik az a célcsoport, mely nem találhat kedvére való kazettát a videotékákban. A szakember egy pofonegyszerű tényre világított rá: a pornószakma nem foglalkozik a nők igényeivel. Mint megtudtuk, alapvetően az különbözteti meg a női pornófilm-fogyasztókat a férfiaktól, hogy nem elégednek meg az obligát képsorokkal, inkább folyamatukban szeretik szemlélni az eseményeket.

Aprólékosan kidolgozott forgatókönyvek

"Akárhányszor nekikezdtem egy forgatókönyv megírásának, sosem tudtam figyelmen kívül hagyni női szemléletmódomat" - egészítette ki az indokokat Michelle Wild, majd elárulta, hogy mindezidáig három, a technikai részletekig aprólékosan kidolgozott forgatókönyvet írt.

Felforgató szex

"Kicsit a filmesebb megoldások felé húznék, ezért szeretnék olyan főszereplőket, akik nem Don Juanok és nem is Mataharik. Nemcsak az ágyban kell bírniuk a strapát, hanem egyéb élethelyzetben is jól kell teljesíteniük" - utalt a casting várható befutóira Wild.

A színésznő szerint a forgalomban lévő pornófilmek egyik legfőbb problémája, hogy nem életszerűek. A pornócsillag tehát nem a bajor pornófilmekből ismert sematikus kerettörténeteket helyezné magyar viszonyok közé, sokkal inkább valós szituációkat tervez filmjébe, melyben "a szex eszköz a túlélésre". Olyan élethelyzetekben gondolkodik továbbá, ahol "a szexualitás felforgatja a szereplők életét, pozitív vagy negatív értelemben".

Nőtől nőknek

A film Wild szerint a női lélek rejtelmeibe is betekintést nyújt majd s olyan homályos fogalmakat világít meg, mint a női szeszély. A hangsúlyozottan pornó kategóriájú alkotás megnevezett célcsoportja a nők, valamint azok a férfiak, akiket valóban érdekel, hogyan is van ezzel az egésszel a gyengébbik nem.