Több mint négymillió forintnak megfelelő összegű bírságot kell fizetnie Bruce Willisnek, mégpedig környezeti károk okozásáért. Ügyvédje szerint nem tudta, hogy rosszat tesz.
A színész ugyanis súlyosan megsértette az amerikai környezetvédelmi törvényeket, amikor úgy döntött, kezelésbe veszi az idahói birtokán lévő tavacskában található kis szigetet. Az Ötödik elem sztárja egyszerűen nekiállt megtisztítani a szigetet, nem tudván, ezáltal inkább rosszat tesz, semmint jót. A sziget ugyanis kissé vizenyős volt, így Willis feltöltette földdel, majd beszereltetett egy locsolórendszert is. A sziget azonban nem egyszerű mocsár volt, hanem ritka lápvilági élőhely, így a környezetvédelmi felügyelőség hatása alá tartozott.

"Csak meg akarta tisztíni a területet. Fogalma sem volt róla, hogy ez egy ritka láp, és ezért engedélyt kellett volna kérnie" - védte Willist az ügyvédje.

Vizes gondok

A színész emellett még egy kis patakot is feltöltetett, hogy könnyebb legyen az átjárás a szigetre. Willis, mihelyt közölték vele, hogy törvényt sértett, azonnal abbahagyta a munkálatokat, és most próbálja visszaállítani az eredeti állapotokat. Az egyezmény értelmében a színésznek október 31-ig el kell tüntetnie beavatkozásait, ám így sem biztos, hogy a sziget eredeti élővilága visszaállítható.

Willisnek nem az első ilyen esete, 1998-ban már egyszer megbírságolták, szintén azért, mert saját kedvére igazította a telkén átfolyó patak képét. Akkor sziklákat helyezett a mederbe, majd a környezetvédelmi felügyelőség felszólítására kénytelen volt visszaállítani az eredeti állapotot.