A színész házasságot és közös gyerekeket ígért Kate Hudsonnek - véli tudni a Star magazine a pár együttjárásának következő állomását. Hudson ugyanakkor egy hete fejtette ki, hogy nem is jár senkivel, sőt esze ágában sincs pasizni, jól elvan ő a fiával.

Kate Hudsont bemutatták a szülőknek: a színésznő Owen Wilsonnal és a színész családjával ünnepelte 29. születésnapját - írja a People. A társaság a miami-i Lario's étteremben vacsorázott, Hudson és Wilson - akik február óta úgy viselkednek, de nem úgy nyilatkoznak, mint akik együtt járnak - végigcsókolózták az estét. "Négyesben voltak és a tömegtől elkülönülve ültek. Kate és Owen nagyon boldognak tűntek, és egyfolytában lelkesen beszélgettek Owen szüleivel". A pár később a szülők nélkül, a Shore Clubban tűnt fel barátok társaságában, szemtanúk szerint egyenesen "cukik" voltak, sőt "szerelmesen turbékoló galambpárként" viselkedtek.

A Star magazine szerint Wilson egyenesen házasságot és közös családot tervez a színésznővel, méghozzá már nyár végére: "Kate az a lány, akivel Owen úgy érzi, képes lesz összeszedni magát. Már neki is mondta, hogy nincs, amit jobban szeretne, mint egy rakás gyereket vele".

A másik verzió

A párhuzamos valóságok létezése értelmében Hudson viszont a Bang!-nek épp a múlt héten fejtegette, hogy mennyire hidegen hagyja őt a randizgatás lehetősége. A színésznő tavaly vált el férjétől, a Black Crowes zenekar frontembereként ismertté vált Chris Robinsontól, és állítása szerint a pasikkal folytatott viszonya azóta kimerül négyéves közös fiuk, Ryder nevelésében. "A legkevésbé sem érdekel, hogy randizgassak. Nem akarok semmiféle pasit, aki képtelen felfogni, hogy most már nem lehet ő a legfontosabb az életemben. Ha lesz egy gyereked, teljesen más lesz a fontossági sorrend".

Owen Wilson és Kate Hudson, akik nem járnak

Hudson ugyanakkor annyira élvezi az anyaságot, hogy azt sem bánná, ha lehetne még egy gyereke a közeljövőben - bár azzal nyilván tisztában van, hogy szűznemzéssel ez nem megy. "Ryder most van abban a korban, amikor már alig várom, hogy legyen még egy. Ez a legjobb dolog, ami valaha történt velem, a legizgalmasabb felfedezés, és ez hiába közhely, így igaz" - mondta el a Sunday Timesnak.

Mindenről a gonosz újságírók tehetnek

A Wilsonnal való kapcsolatát be nem valló színésznőnek ugyanakkor elege van abból, hogy amint kiteszi a lábát otthonról, mindig "hazugságokat" olvas magáról a lapokban. Épp ezért ritkán is mozdul ki: úgy gondolja, így jól kiszúr az "undok" újságírókkal, mert így nem tudnak mit írni róla. "Próbálok időt szakítani néha a kikapcsolódásra, de ahányszor így teszek, ami nincs túl gyakran, mindig valami tabloid címlapján végzem valami hülyeséggel körbeírva. Utálom. Utálom, hogy célpontja lehetek olyanoknak, akik feljogosítva érzik magukat arra, hogy undokok legyenek. De visszakapják még ezt, a karma már csak ilyen" - fejtette ki az isteni igazságszolgáltatásba vetett elméletét a szőke színésznő a Press Associationnek.

Wilson és Hudson nem sokkal a színész tavalyi öngyilkossági kísérlete előtt szakított, de fél évvel később - egy közös forgatásból kiindulva - ismét találkozgatni kezdtek. Bár hivatalosan azóta sem erősítették meg, hogy ismét egy pár volnának, a bulvársajtót ez nem zavarja, legutóbb azt lehetett nemtudni róluk, hogy már az összeköltözést tervezik. Hudson lakáskeresési terveit természetesen szintén az ellentmondó elméletek jegyében kommentálták magukat bennfentesnek valló ismerősei. Egyikük szerint a cél a fészekrakás Wilsonnal, míg a másikuk azt állítja, szó sincs ilyesmiről, a színésznő csak befektetésként vásárolna ingatlant.