Az énekesnő csatlakozott azokhoz a celebekhez, akik meztelenül pózolnak terhességük alatt, így folytatva a Demi Moore megteremtette hagyományt.

Christina Aguilera, aki most a hetedik hónapban van, a Marie Claire legújabb számának címlapján mindössze fülbevalót és egy kis bőrkabátkát visel. A lap belsejében pedig már csak a fülbevalót.

Az újságnak adott nagyinterjúban az énekesnő először beszélt a terhességéről, sőt a teherbeesés körülményeiről: "A turné [Back to Basics - a szerk.] után akartunk próbálkozni. Úgyhogy abbahagytam a tablettaszedést, hogy felkészítsem a testem, mert nem tudtam, mennyi időt fog ez igénybe venni. Most megy úgy vagyok vele, hogy Úristen, el tudod hinni, hogy ez megtörtént!?" - mesélte Aguilera a Marie Claire-nek.

Aguilera ruhában

Mivel a teherbeesés a vártnál kicsit gyorsabban sikerült - időpontját az énekesnő a turné georgetowni állomásának idejére teszi, amikor férje meglátogatta őt -, először pánikba esett, mert ekkor még egy hónap hátravolt a nagy fizikai megerőltetéssel járó turnéból, ahol cirkuszi trapézról csüngött, extra magas sarkú cipőkben táncolt, és legalább tízszer öltözött át minden egyes fellépés alatt. "Rettegtem. Annyi minden történhet ilyenkor - elcsúszhatsz, leeshetsz, úgy értem, leeshettem volna. Semmilyen módon nem akartam veszélyeztetni a babámat a show miatt." Orvosai tanácsára ezért egy jól elrejtett szívhang-figyelő adóvevőt viselt a testén.

Az énekesnő most először árulta el azt is, miért titkolta sokáig állapotát: "Nem akartam, hogy a közönségem azon aggódjon, hogy "jaj, terhes nő a színpadon, jaj, nehogy valami baja essen". De a táncosaimnak és a zenekaromnak el kellett mondanom, fontos volt, hogy számíthassak rájuk". A turné után pedig, mikor állapota már látványosan nyilvánvaló volt, azért várt a bejelentéssel, mert "Nem vagyok az a típus, aki azonnal szétkürtöli, hogy "hé, mindenki, terhes vagyok!". Egyszerűen nem vagyok ez a típus."

Aguilera arról is beszélt, hogy szexi imidzse miatt kapott már hideget-meleget, és hogy nem egyszerű megtalálni az egészséges arányt, amíg valaki egyszerre kihívó, de még ízléses: "Ha túlzásba viszed, lekurváznak. Ha túl óvatos vagy, prűdnek kiáltanak ki. Nem is igazán szeretném kommentálni. Miért zavar ez bárkit is? Bántok ezzel valakit? Ha alapjaiban nézem, sokoldalúbb vagyok annál, hogy egyszerűen csak kiálljak a színpadra és énekeljek. Néha agresszív szeretek lenni, máskor a szexualitásomból és a sebezhetőségemből merítek erőt. És mindezt szeretném megmutatni."

Azoknak, akik többre kíváncsiak, mint a borító, Perez Hilton volt olyan kedves, hogy ellopta az egyik belső fotót is, ami itt látható.

Nem Aguilera az egyetlen, aki terhesen vetkőzött le először: pályatársa, Britney Spears 2006-ban dobta le magáról a ruhát a Bazaar magazinnak, az egész, terhesen vetkőzős mozgalmat elindító Demi Moore pedig még 1991-ben szerepelt pucéron a Vanity Fair címlapján.