Az egyházfő Rómában tanuló papnövendékekkel találkozott, ekkora beszélt arról, hogy miért veszélyes az internet, illetve a pornó világa.

A Vatican News szerint Ferenc pápa először a modernkori eszközökkel kapcsolatban nyilatkozott. Mint mesélte, amikor Argentínában püspökké szentelték, kapott egy mobiltelefont, amit csak egyszer használt, akkor is a húgával való telefonálásra, majd visszaadta a készüléket. A pápa szerint bár szükség van erre az eszközre, nem hisz abban, hogy létszükséglet lenne.

Az olasz ANSA hírügynökség további részleteket is megosztott, melyben az áll, hogy Ferenc pápa szerint az internetes pornó fogyasztása olyan bűn, amit papok és az apácák is elkövetnek, elmondása szerint azért, mert az ördög így talál utat hozzájuk. Az egyházfő külön felhívta a figyelmet arra, hogy maga a pornográfia is messze van a normalitástól, mellyel a vallásos emberek meggyengítik a lelküket.

(Borítókép: Ferenc pápa Fotó: Massimo Valicchia/NurPhoto via Getty Images)