A Pfizer és a BioNTech gyógyszeripari vállalat megkezdte a kidolgozását a két vakcinát egyesítő oltásnak.

Az influenza és koronavírus elleni vakcinát a Pfizer mRNS-alapú influenzaoltásának és a Pfizer-BioNTech vállalat koronavírus ellen kifejlesztett oltásának kombinálásával tervezik létrehozni – számolt be a hazipatika.com

A hatóanyagok kombinálásával szeretnénk megteremteni a lehetőséget rá, hogy az emberek egyszerre két, súlyos, légzőszervi betegség ellen is védekezhessenek 

– közölte Ugur Sahin, a BioNtech társalapítója.

A vakcina fejlesztése egyelőre kezdeti fázisban van. A kutatás vizsgálja, hogy pontosan milyen immunreakciót vált ki, valamint mennyire biztonságos. 

Már megkezdték a vakcina tesztelését is: az első résztvevő a hét elején kapta meg az oltást.

A koronavírusvakcina előállításában szintén élen járó Moderna ugyancsak megkezdte egy hasonló oltás kifejlesztését. 

(Borítókép: oltást kapó férfi. Illusztráció: d3sign/Getty)