Salto de Castro települése Zamora tartományban fekszik és egészen szürreális okból kifolyólag vált eladóvá. A település negyvennégy házból, egy fogadóból és egy templomból áll.

A települést egy közelben fellelhető víztározó mellé építették azzal a céllal, hogy az ott dolgozó munkásoknak szállást nyújtson, ám a '80-as években teljesen elnéptelenedett. Bár 2000-ben egy üzletember turisztikai céllal felvásárolta, napjainkban inkább emlékeztet egy elhagyatott kísértetfalura, amelyet ismételten eladásra kínálnak.

Az ország északnyugati részén elterülő Salto de Castróért összesen 260 ezer eurót, körülbelül 105 millió forintot kell fizetnie a leendő tulajdonosnak,  ami kétségkívül remek lehetőség egy befektető számára. 

(Roadster)

(Borítókép: Egy spanyol falu utcaképe. Illusztráció: Artur Debat/Getty)