A madáretetés során egyszerre gazdagodhatunk a madármegfigyelés örömével, valamint segíthetünk a madaraknak, hogy könnyedén átvészeljék a telet.

Ne etessük őket máskor

A téli madáretetési időszak nagyjából december elejétől, március második feléig tart. Az etetőre látogató madarakat, az első tartós fagyok beköszöntétől, a fagyok megszűnéséig lássuk el élelemmel. Nagyon fontos, hogy a költési időszakban, a fiókák kikelése után ne helyezzünk már ki madáreleséget, mivel a fiókák nem tudják megemészteni a magokat, és ez a pusztulásukat okozza!

Csak a megfelelő eleséggel etessünk

A legolcsóbb megoldás, ha napraforgómaggal töltjük fel a madáretetőt, a legtöbb kistestű madár nagyon kedveli a különböző magvakat.

Vásárolhatunk kész magkeverékeket is, ezek többnyire napraforgó, búza, köles és kukorica keverékéből állnak. 

Szívesen fogyasztják a cinkegolyót is, ebből olyan kiszerelésűt vásároljunk, amely nincs egyesével csomagolva, így megelőzhetjük, hogy az etetési szezon végére, a golyók hálóiból jelentős mennyiségű hulladék keletkezzen.

A golyókat hengeres vagy spirális cinkegolyó tartóban, a fák, bokrok magasabb ágaira lógassuk. A rigók és a meggyvágók szeretnek a talajon keresgélni, számukra, almagerezdeket, almacsutkákat is szórhatunk a földre, az alma egy részét a cserjék ágaira is szúrhatjuk.

Tartsuk tisztán az etetőt

A madáretetés során nem feledkezhetünk el az etető rendszeres takarításáról sem.

via GIPHY

Ne alkalmazzunk többféle etetőtípust

A kert madarai eltérő módon táplálkoznak, egyes fajok inkább a földön keresgélnek, míg mások az etetőn táplálkoznak. Többféle etetőtípus létezik, ezek közül a legegyszerűbb a talajetető, mely többnyire a kert, levelektől megtisztított része, ahol a földre szórjuk a madáreleséget. Az ablak és ablakpárkány etetők jó megoldást jelentenek, azon madárbarátok számára is, akik nem rendelkeznek kerttel. Fontos, hogy megfelelően rögzítsük ezeket az etetőket.

Az itatás is fontos

A madarak számára egész évben fontos, hogy tudjanak inni és időnként megmártózni a vízben. Sok esetben a kihelyezett víz nagyobb vonzerőt jelent számukra, mint a madáreleség! Az itatás lényegében semmilyen anyagi ráfordítást nem igényel, így az etetésnél is egyszerűbben elkezdhetjük.

(Borítókép: Cinegék a fán, illusztráció Fotó: Shutterstock)