Az ünnepek közeledtével ismét aktuálissá vált, hogy kiemelten foglalkozzunk az ittas vezetéssel, hiszen az ebből fakadó autóbalesetek száma minden évben megsokszorozódik ebben az időszakban. Az egyik legismertebb holland sörgyártó időről időre kampányt is, hogy felhívja a figyelmet a józan vezetés fontosságára. Idén két ismert autóversenyző bevonásával teszi ugyanezt.

Új perspektívával egészült ki a Heineken 0.0 When You Drive Never Drink (Ha vezetsz, soha ne igyál!) kampánya, felhívva a figyelmet arra, hogy a közlekedés bármely formáját választjuk, felelősen kell döntenünk. Akár a volán mögé pattanunk be, akár biciklire ülünk, vagy elektromos rollerrel szeljük át a várost egy koccintás után, a helyes döntés az, ha mindezt tiszta fejjel tesszük.

Így született meg a Riding Is Still Driving kampányüzenet, amely kezdeményezéshez Daniel Ricciardo, a McLaren Forma-1-es pilótája, valamint Naomi Schiff W Series autóversenyző is csatlakozott több hazai tartalomgyártó mellett.

A kampány üzenete: „bármit is vezetsz, akkor is vezetsz”, reagálva a közlekedési kultúra alakulására. Ennek megfelelően az autóvezetésről az elektromos járművekre, biciklikre, rollerekre irányította a fókuszt a sörmárka, így Ricciardo egy alkoholmentes sör elfogyasztása után egy elektromos rolleren, míg Schiff egy biciklin hívja fel a figyelmet a felelősségteljes közlekedésre. A nemzetközi szereplők mellett Kőnig Anna, Kempf Zozó és Szirmai Gergő is csatlakozott a kezdeményezéshez, utóbbi deszkás trükkökkel szemlélteti, hogy nemcsak a közlekedéshez szükséges józanság, de a sportolás is teljes koncentrációt igényel. 

A Heineken kiemelt célkitűzése, hogy fogyasztói számára ne csak alkoholmentes alternatívákat, hanem a tudatos választáshoz szükséges információkat is elérhetővé tegye, határozottan kiállva a felelős fogyasztás mellett. Évről-évre emlékezetes reklámokkal és kampányokkal biztatja az embereket a mértéktartó élvezetre, legutóbb például David Coulthard volt Forma-1-es versenyzőt vonta be 2018-as „Ha vezetsz, ne igyál" című kampányába a vállalat.

Csökkenek a számok, de még mindig rengeteg a baleset

Ugyan évről évre csökken az ittas vezetés okozta balesetek száma hazánkban, ennek mértéke csekély, az egész éves összesítések szerint pedig bőven van hova fejlődnünk. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2020-ban összesen 1361 ittas állapotban előidézett közúti közlekedési baleset történt Magyarországon, csak 35-el kevesebb, mint az azt megelőző, 2019-es évben.

(Borítókép: Daniel Ricciardo. Fotó: Getty Images)