Földönkívüliek rabolnak el pilótákat
Amelia Earhart pilótanő volt az első hölgy, aki – akkor csak utasként, de – átrepülte az Atlanti-óceánt. A halál is egy repülőút során érte, amikor 39 éves korában gépével a Csendes-óceánba zuhant. Eltűnésével kapcsolatban számos összeesküvés-elmélet született. Hiába közölte hivatalosan a haditengerészet, hogy Earhart és navigátora, Fred Noonan valószínűleg azért haltak meg, mert kifogyott az üzemanyag a repülőgépükből, sokan úgy gondolták, az űrlények rabolhatták el és tartották őket fogva halálukig.
Démoni megszállás miatt gyilkolt
A horrorfilm-rajongók jól ismerhetik a jelenséget, amikor a gyilkost egy természetfeletti lény, egy démon szállja meg és emiatt követi el rémtetteit. A valóságban nem egy példa volt arra, hogy egy bűnöző démoni megszállásra hivatkozott a hatóságok előtt.
2016-ban egy Aljar Swartz nevű férfi bevallotta, hogy meggyilkolta és lefejezte a 15 éves Lee Adamst, majd a fejet Dél-Afrikában, egy fokvárosi ház udvarán ásta el. Bár a tárgyalás után a szakértők beszámíthatónak nyilvánítottak a férfit, Swartz ügyvédje azzal állt elő, hogy a védencét megszállta egy démon, ezért végezzenek ördögűzést a cellája előtt. Erre végül nem került sor, a gyilkost 22 év börtönbüntetésre ítélték.
Az Amerikai Egyesült Államokban egy brookfieldi ügyben hivatkoztak az ördögre tettesként 1981-ben. Arne Cheyenne Johnson halálra késelte főbérlőjét, majd a bíróságon démoni megszállásra hivatkozva vallotta be tettét. Az üggyel a paranormális esetekre specializálódott világhírű házaspár, Ed és Lorraine Warren foglalkozott, akik alátámasztották Johnson állítását. Ebből a sztoriból készített filmet Michael Chaves amerikai rendező Démonok között 3 – Az ördög kényszerített címmel.
Gyászoló asszony átka
2018-ban a thaiföldi Nakhon Ratchasima Phimai negyedben található Tambon Dong Yai faluban két férfi álmában hunyt el. A helyieket annyira megijesztették a történtek, hogy azonnal felkeresték a helyi médiumot, akit arra kértek, tartson szellemidézést, hogy megtudják, mi ölte meg a férfiakat.
A szeánszon egy özvegyasszony szelleme jelent meg, aki közölte, hogy összesen négy férfit tervez megölni, így kettő még hátravan. A helyiek rettegtek, vörös ruhadarabokat szögeltek ki az ajtajukra, hogy elkergessék az ártó szellemet. A későbbiekben egy férfi sem halt az áldozatokhoz hasonló halált.
Nagyláb rabolta el a rá vadászó tinédzsert
Amerika sok híres meséinek egyike Nagyláb története. A legenda szerint egy három méter magas, teljesen szőrös, emberszerű fenevad él a hegyekben, amelynek létezéséről többen állítják, hogy különböző bizonyítékokat, lábnyomokat, videófelvételeket is találtak.
1987-ben a 16 éves Theresa Ann Bier egy nap úgy döntött, ahelyett, hogy iskolába menne inkább az erdő felé veszi az irányt a Sierra Nevada-hegységbe, hogy ő maga szerezzen megdönthetetlen bizonyítékot Nagyláb létezésére. A lánnyal tartott a 43 éves Russell Welch, de a férfi egyedül tért vissza a vadászatból.
Welch állítása szerint Nagyláb rajtakapta őket, miközben utána nyomoztak és elrabolta lányt. A férfi később többször is megváltoztatta a történetét, de a hatóságok végül kénytelenek voltak bizonyíték hiányában elengedni őt. Briert a mai napig nem találták meg.
Sellő vitte el a fiút
A 12 éves Siyabonga Masango egy nap a barátaival indult focizni, ám időközben annyira meleg lett, hogy úgy döntött, úszik egyet a dél-afrikai Mpumalanga várost átszelő Sabie folyó mellékágában. Egy közelben tartózkodó férfi állítólag látta, hogy a gyereket valami felismerhetetlen lény ragadja el a parton. A rendőrség bizonyítékok híján arra a következtetésre jutott, hogy egy krokodil támadhatta meg Masangót.
A fiú családja nem fogadta el a magyarázatot, úgy vélték, gyermeküket egy sellő ragadta el, aki hamarosan el fogja őt engedni. Ennek érdekében különböző szertartásokat is végrehajtottak, fiuk azonban a mai napig nem került elő.
(Hír.ma)
(Borítókép: Kezek bilincsben. Illusztráció: Getty Images)