Kampányt indított a nyugat-afrikai országban az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) annak érdekében, hogy ismét tanulásra ösztönözze azokat a fiatal nőket, akik a járvány lecsengését követően sem tértek vissza az oktatásba.
Bár Beninben egyébként is sok lány szül fiatalon és marad ki emiatt az iskolából, a pandémia csak rontott a helyzeten. Egy bizonyos Habibatou Dia nevű lány középiskolás volt, amikor 2020-ban a járvány miatt bezárt az intézmény. Sok kortársához hasonlóan néhány hónappal később teherbe esett és nem tért vissza az osztályába, amikor folytatódott a tanítás – írja az eduline.hu.
„A járvány után sok tanítványunk nem tért vissza az iskolába, főleg a lányok közül. Nyolc terhességről tudunk ebből az időszakból, teljesen tehetetlennek éreztük magunkat” – mondta az UNESCO-nak Habibatou iskolájának igazgatónője, aki felfigyelt a lány korábbi jó jegyeire, és meggyőzte, hogy folytassa a tanulmányait. Habibatou végül sikeresen leérettségizett, most ápolónak szeretne tanulni.
Habibatoun kívül rengeteg lány szült gyermeket és kötött kényszerházasságot a pandémia ideje alatt, aminek kezdetén nagyjából 16 ezer iskola zárt be. Sokan akaratuk ellenére, a szülők nyomására mentek férjhez. Új kampányával az UNESCO szeretné felhívni a figyelmet az oktatás fontosságára, ezért külön foglalkozásokat tartanak a lányoknak az iskolákban, és a helyi médiától is segítséget kértek.
![Több lány is felhagyott a tanulással, kényszerházasságot kötött és gyereket szült. Illusztráció. (Fotó: peeterv / Getty Images Hungary)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4676/46760/467602/46760256_fd73a5bdfc29f413228e3ba7a4e3bfe6_wm.jpg)
A kezdeményezésnek már most látszik az eredménye:
a korai terhességek száma csökken és a szülők is szívesebben engedik vissza lányaikat az iskolapadba.
Benin mellett Nigériában, Szenegálban és Maliban is hasonló kampánnyal próbálkozik a szervezet.
(Borítókép: Getty Images)