Bár a statisztikai adatok szerint évről-évre csökken a vagyon elleni bűncselekmények száma, biztonságtechnikai szakértők szerint a kialakult gazdasági nehézségek miatt félő, hogy ebben negatív változás lesz.

Az ünnepek alatt sokan elutaznak, jól tudják ezt a tolvajok, betörők is. Még ma is léteznek a megfigyeléses technikák.

„A betörők kinézik a házat, áll-e autó az udvarban, látszódik-e mozgás, világít-e a lámpa, hogyan áll a redőny stb. Ezek alapján meggyőződnek, hogy van-e otthon valaki, vagy épp nincs. A betöréseket általában előkészítik. Nem ritka, hogy már jó előre átvágják a kerítést, hogy ne az éjszaka folyamán kelljen ezzel bajlódni. Mindig nézzünk szét a ház körül, akár elutazunk, akár nem” – javasolta Hajós István, robotikai és biztonságtechnikai szakértő, aki szerint a legjobb módszer a betörések ellen a megelőzés.

A betöréshez nem kell sok idő, így mindig használjuk a riasztót

„Fontos, hogy technikailag jól felszerelt otthonunk legyen. Ha van riasztónk kapcsoljuk be. Nagyon sokan elkövetik azt a hibát, hogy ha csak 1-2 napra mennek el, akkor nem riasztják be a lakást. Pedig a betörőknek néha egy óra is elég. A riasztó legyen bekötve valamelyik távfelügyeleti céghez. De olyan apróságokra is érdemes figyelni, hogy legyen behúzva a kuka vagy épp kiürítve a postaláda. Ha a szomszédokkal jóban vagyunk, kérjük meg őket. Egyébként is fontos, hogy egy környéken jó közösség alakuljon ki, mert akkor az első gyanús személy feltűnése kérdéseket vet fel. A betörők egyébként, ha kinéznek két egyforma házat biztos, hogy azt választják, ahova egyszerűbb bejutni, így amennyiben tudjuk nehezítsük meg a dolgukat” – tette hozzá a szakértő.

(Borítókép: Betörő, illusztráció Fotó: Getty Images)