Ha a számos rokonlátogatás, sütés-főzés között szeretnénk egy pár órára nyugalomba helyezni magunkat, akkor vegyünk a kezünkbe egy könyvet, és máris kiszakadhatunk egy kicsit a valóságból.

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

Ahhoz, hogy igazán megértsük a döntéseink okát, és hogy mélyebben megismerjük saját magunkat, bizony fel kell fednünk saját traumáinkat. Ez a folyamat az első lépése a hosszú, éveken át cipelt lelki terhek lerakásának. Az Örökölt sors című könyvben más emberek életútjáról olvashatunk és arról, hogy hogyan képesek bizonyos megrázkodtatások generációkról generációkra átruházódni úgy, hogy ezt ez hosszú ideig vagy lehet, hogy egész életünkben észre se vesszük.

Erőss Zsolt: A Himalájánál magasabbra

Erőss Zsoltnak már életében legendás volt elszántsága, kitartása, rettenthetetlensége. Nemcsak első magyarként hódította meg a világ legmagasabb csúcsát, a Csomolungmát, de egyik lába elvesztése után is folytatta a mászást, és 8000 méteres csúcsokra jutott fel művégtaggal. Magyarország legeredményesebb magashegyi hegymászója volt.

A könyvben a neves alpinista kalandjairól olvashatunk egészen a tragédiával végződő legutolsó akcióig.

Életét olyan bölcs eltökéltség hajtotta, amely inspirációként szolgálhat mindannyiunk számára, hogy ne féljünk valóra váltani az álmainkat.

Colleen Hoover: Velünk véget ér

Egy fiatal lány, Lily szerelmi drámáját követhetjük nyomon, akinek új kapcsolatát régi szerelmének felbukkanása veszélyezteti. Ebben a merész műben egy felejthetetlen szerelem bontakozik ki, amelyért nagy árat kell fizetni.

Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak

Vajon a Télapó is volt kisfiú? Kik voltak a szülei? És hogyhogy nem öregszik? Miért titokban oson be a házakba? És mióta repülnek a szarvasok?! Kik azok a koboldok, és egyáltalán, milyen egy Igazmondó Glimpi? Ebben a könnyedt olvasmányban minden kérdésre választ kaphatunk. Ezt a népmese és tündérmese keverékét akár a gyerekeknek is felolvashatjuk.

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

Az ünnepek alatt sokan megnézik ennek a klasszikusnak a filmváltozatát, de ha már mi is így teszünk, esetleg újíthatnánk a dolgon, és elolvashatnánk a könyvet is. Számos rajongó, aki olvasta a művet úgy gondolja, hogy sokkal izgalmasabb az írott verzió, mint maga a film.

(Borítókép: Férfi olvas. Fotó: Getty Images)